Felpörögtek az ingatlanvásárlások a Balatonnál

Az átlagos ingatlanárak csak Budapesten és Győrben magasabbak, mint a magyar tenger környékén.

Erről Rutai Gábor, a Duna House PR és elemzési vezetője beszélt az M1 aktuális csatorna szombati műsorában. A szakértő szerint az idén is jellemző, hogy a nyaralószezon előtt felpörögtek az ingatlanvásárlások a tó körül. Hozzátette, korábban ez nem volt egyértelmű, mert a válságot követően sokan inkább szabadulni szerettek volna az ingatlanjaiktól.

Magyarázatként elmondta, hogy miután a balatoni ingatlanok elsősorban nem lakáscélokat szolgálnak, ezért sokan megpróbálták eladni azokat, esetleg az árukból fedezni az ingatlanhitelüket.

Unger András

Rutai Gábor arra is kitért, hogy eközben a Balaton környékén túlkínálat is tapasztalható, méghozzá főként az 5-15 millió forintos, kis telken álló kisházak kategóriájában, ezért a kisebb ingatlanok ára eshetett is.

A vásárlók ráadásul inkább a 20-30 millió közötti ingatlanokat keresik, amelyek általában jobb minőségűek, illetve jobb elhelyezkedésűek. Megjegyezte, hogy elsősorban nem az északi és a déli parti árak között van különbség, hanem vannak "presztízstelepülések". A kiemelten drága részek közé sorolta Balatonalmádi és Csopak környékét, illetve Siófok egyes részeit.

Megjegyezte, hogy vannak az átlagos négyzetméterár-számításokon kívül eső helyszínek is, ilyen például Tihany, ahol az egyediség, illetve a kevés számú ingatlan miatt drágán lehet hozzájutni a házakhoz, lakásokhoz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál