A Szombathelyi Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt 150 ezer forint pénzbüntetésre és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a vádlottat.
A törvényszék közleménye szerint a vádlott 2020. február 9-én éjszakai sötétségben, de működő közvilágítás mellett közlekedett Püspökmolnáriban, a Kossuth Lajos utcában, személygépkocsival, Rábahídvég irányába. A gépjárműben – amelynek jobb első tompított világítása nem működött– kettő utas volt. A terhelt előtt közlekedett kerékpárjával a sértett, aki ekkor súlyos fokban ittas volt.A sértett sötétkék nadrágot és fekete kabátot viselt, kerékpárján működött a világítás.
A sértett a lakóházukhoz érve a kerékpárról leszállt azért, hogy a ház kapuját kinyissa, s így állt jobbján tartva a kerékpárt az aszfaltúttest melletti 0,5 méter széles útpadkán.Ekkor érkezett a vádlott a személygépkocsijával, aki késve észlelte az útpadkán álló sértettet, ezért személygépkocsija jobb oldali visszapillantó tükrével elsodorta a sértett gyalogost, aki emiatt az úttestre esett.
A baleset következtében a sértett a koponya és a térd zúzódását szenvedte el, amely sérülések nyolc napon belül gyógyuló testi sérülések. A vádlott, bár az ütközést észlelte, nem győződött meg arról, hogy a sértett megsérült-e, a helyszínen nem állt meg, személygépkocsijával folytatta útját.Az ítélet jogerős.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!