Kivágták a balesetveszélyes sövényt Szombathelyen a Teleki Blanka utca és a 11-es Huszár út kereszteződésénél

Több tucat baleset történt már itt az elmúlt években.

Múlt héten figyeltünk fel rá, hogy varázslatos módon eltűnt a szombathelyi Teleki Blanka utca és a 11-es Huszár út kereszteződésénél lévő sövény, ami nem kevés fejfájást és közlekedési kalamajkát okozott már a sofőröknek.

Valószínűleg nem árulunk el újdonságot azoknak, akik gyakran járnak arra, de akik esetleg nem ismerik a helyzetet, azoknak elmondjuk, hogy azért okozott már régóta problémát a sövény, mert beláthatatlan volt miatta a kereszteződés.

Emiatt pedig több baleset is történt itt, voltak köztük komolyabbak és kisebbek is, de olyan autó is volt, ami felborult és a közeli ház kerítésének ütközött.

Ilyen volt.
T.M.

Legutóbb például szeptember 11-én történt itt baleset, ráadásul kettő is egy napon belül, a másodikhoz a mentők és a tűzoltók is kivonultak.

Ahogy akkor írtuk, egy Volkswagen érkezett a Teleki Blanka utcában a 11-es Huszár út kereszteződéséhez. A sofőr megállt a autójával, körülnézett, majd mivel nem látott érkező járművet, elindult.

Ekkor érkezett a belváros felől egy Skoda, ami ütközött a Volkswagennel, majd áttért a szemközti sávba és a járdára felugratva egy üzletház kerítését összetörve állt meg.

A Volkswagen sofőrje akkor elmondta, hogy rendszeresen jár az adott útszakaszon és egyszerűen nem látta a Skodát, pedig megállt a kereszteződésben. Ezt pedig egy szemtanú is megerősítette.

T.M.

A rendszeresen visszatérő problémát az okozhatja megítélésünk szerint, hogy a védett 11-es Huszár úton érkezők egy jobbra ívelő kanyarban érik el a Teleki Blanka utca kereszteződését. Az alárendelt úton érkező, balra kanyarodni szándékozó járművezetőnek a nagy forgalom miatt folyamatosan néznie kell mindkét irányba.

A sofőr balra tekintve az épülettől még nem látja a kanyarban érkező járművet. Elnéz jobbra, ahonnan szabad az út, újra elnéz balra, továbbra sem lát járművet, ezért elindul. Közben azonban a védett úton haladó jármű áthaladt az épület és a sövény között belátható részen és maximum a tetejéből látszik valamennyi a sövény felett.

A megoldást, bármilyen drasztikusan is hangzik, a sövény alapos visszametszése, vagy kivágása jelenthetné – írtuk akkor.

T.M.

Ez pedig most meg is történt, így megkérdeztük a Magyar Közúttól, a Szomparktól és az önkormányzattól is, hogy kinek a hatáskörébe tartozott a sövény, ki gondoskodott az eltávolításáról és ki hozta meg végül a döntést.

Elsőként a Szombathelyi Parkfenntartási Kft. ügyvezető igazgatójától, Kiss Dávidtól kaptunk választ, aki azt írta, hogy ők tüntették el a bokrokat, de bővebb válaszért keressük az önkormányzatot.

A jelezett sövény eltávolítását társaságunk végezte a SZMJV Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályának utasítására. A döntésről és annak okairól kérem Városüzemeltetési Osztályon érdeklődjön

– áll közleményében.

Ezért hát újrapróbálkoztunk és megkérdeztük a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetőjét, aki szépen visszairányított minket a Szomparkhoz. Aztán válaszoltunk, hogy a Szompark ügyvezető igazgatójának tanácsára fordultunk az önkormányzathoz, mivel a Városüzemeltetési Osztály utasítására végezték el a sövény eltávolítását. Válasz viszont azóta sem érkezett, de a lényeg, hogy most már biztonságosabb a kereszteződés.

Ilyen most.
CzB

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem