Menekültek törtek ki a debreceni menekülttáborból

Mintegy száz, késekkel, botokkal felfegyverzett menekült tört ki a táborból, a hírek szerint már rendeződött a konfliktus.

Nagy erőkkel vonult a rendőrség a debreceni menekülttáborhoz a Sámsoni útra, ugyanis a befogadóállomás területén komoly konfliktus robbant ki – erősítette meg a sajtónak a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Dr. Dobó Dénes arról, hogy miért tört ki a zavargás, nem tudott érdemi információval szolgálni, de azt elmondta, hogy az intézkedésekkel összefüggésben jelenleg is le van zárva a 471-es főút érintett szakasza.

A Hajdú-bihari Napló értesülései szerint hétfő délután három óra körül mintegy száz elkeseredett menekült botokkal, késekkel felfegyverkezve kirohant a menekülttáborból a Sámsoni útra, ahol először kukákkal elbarikádozták a városba vezető utat, majd pedig kövekkel és üvegekkel megdobálták a megállásra kényszerített autókat, buszokat és egyéb járműveket. A szemtanúk szerint a helyszínen három szelektív hulladékgyűjtő-edény lángolt, amelyeket a tűzoltók oltottak el.

MTI / Czeglédi Csaba

Ezekben a percekben több száz készenléti rendőr néz farkasszemet a menekülttábor főbejáratánál azokkal a menekültekkel, akik időnként számunkra érthetetlen szövegeket skandálnak. A kapun belül az első vonalban mintegy 50-100 menekült van. Azt, hogy valójában mennyien lehetnek az akcióban résztvevők, a takarás miatt nem lehet látni. Éppen most hoznak ki a mentősök egy terhes kismamát, fogja a hasát, inkább csak megrémült, mint sérült.

Szon.hu / Derencsényi István

A hvg.hu azonban úgy értesült, hogy két ember konfliktusa fajult el. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát is hasonlóan tájékoztatták a táborból: ott úgy tudják, már rendeződött a probléma. A debreceni A tábort mintegy 800 főre tervezték, de jelenleg 1600-an lakják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál