Röhögés a "baloldal" sírja fölött

"A következő hosszú években, miközben hangosan nevetünk a Gyurcsány-Bajnai-csapat bénázásain és baloldalra való hivatkozásain, lesz idő arra, hogy felépítse magát egy igazán hiteles, fiatal baloldal. Akkor majd elmegyünk szavazni. Kábé 20 év múlva." - írja Prieger Zsolt.

Röhögés a "baloldal" sírja fölött

A most teljes apátiában lévő, úgynevezett "baloldali" tábor számára van egy nagyszerű hírem: a rendszerváltás óta mindvégig a baloldali attitűdhöz köze nincs pártra/pártokra adták voksukat, úgyhogy most, ha valóban a dolgozói önérdekérvényesítés, a szegények helyzetének jobbítása, a romák felzárkóztatása, az oktatás és az egészségügy demokratizálása stb-stb. jár aggódó buksijukban, akkor, ha valamikor, most örülhetnek igazán. Hogy miért is? Mert végre eddigi kedvenc pártjaik, a baloldali és liberális lózungokkal operáló MSZP és SZDSZ sírja fölött állhatnak.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Eszükbe se jusson sírni a temetői beszédek hallatán, sőt, ha van sütnivalójuk, akkor áprilisban távolmaradással és egyéb úri gesztusokkal verhetik bele az EU-kamu hazai kijáróinak koporsójába az utolsó szöget. A hazai fenéknyaldosó publicisták jelesei, pl. mint az elfogulatlansággal igazán nem vádolható Mihancsik Zsófia azt tanácsolta a minap, hogy gázálarcban, undorunkat legyőzve is szavazzunk az MSZP-re, mert jön a nácikkal kokettáló Fidesz. "Legfeljebb még egy dologban követjük majd a franciákat, ahogy ők tették, amikor Chiracra kellett voksolniuk, mi is gumikesztyűben, orvosi csipesszel, szájmaszkban veszünk részt a választáson. És bízunk benne, hogy négy év múlva újra lesz kire undor nélkül szavazni" - írja a szerző, komoly muníciót szállítva a kormányközeli elmebetegséget vizsgáló pszichiátereknek.

Na most: a Fidesz elég ellenszenves társaság, ráadásul a pénteki Orbán-beszéd óta tudjuk, hogy a leendő miniszterelnök/közt.elnök/vezénylő tábornok a maga módján zseniálisan megoldotta a reá rótt feladatot, vagyis közel másfél órán keresztül nem mondott az égvilágon semmit, de csak tényleg az igazán hülyék érezhetik úgy, hogy a felcsúti focistának több köze lenne az úgynevezett "nácikhoz", mint az MSZP- vagy szabaddemokrata-korifeusoknak. E két párt vezetői ugyanis a náciveszéllyel való évek óta tartó riogatással valójában csodákat tettek a szélsőjobbal. Olyannyira, hogy ha Vona Gábor igazán úriember, meg is köszöni a választások másnapján a Gyurcsány-Kóka-bűnbandának a támogatást, mert nélkülük soha nem lennének ott, ahova mára eljutottak. Mert egy biztos: a Jobbik felzárkóztatása - ha "csak" titkosszolgálati projektnek indult, vagy csak szimpla szoci bénázás volt -, nagyon jól sikerült. Túl jól. Az MSZP mindenképpen vesztett az ügyön, és bukja a választást.

De most a lényeg nem is ez. Hanem: annyira kell bukniuk, hogy soha többet ne támadhasson fel ez a már 1989-ben is zombiként feléledő társaság, soha ne tudjanak a "magyar baloldal" nevében fellépni, beszélni, intézkedni. A legbrutálisabb ítéletet maga Bächer Iván hozta meg felettük legendás cikkében, amely ráadásul a Népszabadságban jelent meg.

Az írásért kapott hideget-meleget - később nem éppen bátorságát bizonyítva - bocsánatot is kért érte, pedig csak arról szólt az írás, hogy elérkeztünk egy olyan pontra, ahol a legnagyobb hazugság a "kisebbik rossz" keresése, az igazi bűn pedig az lenne, ha e pozícióra az elmúlt 8 évben kormányzó erőket találnánk meg. Bächer, aki a balos publicisztika egyik jelképes alakja, így írt akkor: "Akik a nyakunkra hozták a fasizmust, azokkal nem fogok együtt tüntetni ellene. Hát mi közöm lehet nekem ezekhez a hitvány, gyáva senkikhez? Akik tömeggyilkosoknak emelnek állami díszsírhelyet, és aztán azt koszorúzzák rendületlenül?

Eddig azt lehetett mondani legalább: egyik is lop, másik is lop, de emezek legalább nem rasszisták, nem nácik. Radnóti gyilkosának díszsírhelye, Dunaszerdahely és Miskolc után már nem lehet mondani ezt se. Ők antifasiszták? Hát ők idézték a kórt elő. Gyávasággal, kulturálatlansággal, hitványsággal és mindenekelőtt: az eszelős korrupcióval. Ahol felbukkannak, ott lopás esik. Metró: lopás. MÁV: lopás. Posta: lopás. Autópálya: lopás. BKV: lopás. Villamos-művek: lopás. Margit híd: lopás. És ez itt, a hetedik kerület: lopás. Nem tudnak lopás nélkül lenni már. Javíthatatlanok. Megyek a Dob utcán, és arra gondolok: ha én ennyire utálom őket, mennyire utálhatják őket a többiek..."

Aki persze meg ezek után is állampolgári kötelességének érzi a voksolást, elmehet úgyis, hogy nem szavaz senkire. A szavazócédulára írhat üzenetet a hatalom mai vagy leendő birtokosainak, miközben az x-et nem húzza be sehova. Ennél persze sokkal viccesebb gesztus a spanyol minta: helyezzünk szalonna-szeletet a borítékba, és akkor egyszerre válik érvénytelenné rengeteg szavazat, míg estére a választókerületi buzgómócsingok összeszámlálják az x-ket. Szóval vannak lehetőségeink, egyelőre csak ilyen szánalmasak, sajnos.

Búcsúzóul egy emblematikus jelenet az elmúlt korszakot szimbolizálandó. Ami a jelenetet illeti, nem egy végtelenített rabosításról, Zuschlagról és barátairól, a BKV-közeli fehérgalléros bűnözőkről, mégcsak nem is a szemkilövető, egyenruhát viselő állatokról szól. Az epizód tán az utóbbi 8 esztendő egyik legszebb, nagyon is kabaréba illő momentuma: a volt KISZ-megmondó, ma honvédelmi miniszter Szekeres Imre tökrészegen makog a Grippenekről a meghökkent NATO-tisztek előtt. Érdemes felidéznünk. Gratulálunk Imre, szép volt, fiúk, nagy kár, hogy nem csak mókából állt az utóbbi 8 év.

Szekeres Imre és a Gripen avatás

A következő hosszú években meg, miközben hangosan nevetünk a Gyurcsány-Bajnai-csapat bénázásain és baloldalra való hivatkozásain, meg lesz idő arra, hogy felépítse magát egy igazán hiteles, fiatal baloldal, amely okkal-joggal hivatkozhat majd dolgozókra, öregekre, pályakezdőkre, kismamákra, romákra, elesettekre anélkül, hogy pofán röhögnénk őket. Akkor majd elmegyünk szavazni.

Kábé 20 év múlva.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény