Március 2-án
jelentette be
Bana Tibor, Vas megyei országgyűlési képviselő kilépett a Jobbikból
2020.
March
02.
17:07
, hogy kilép a Jobbikból. Tavaly kezdte a harmadik ciklusát mint a párt országgyűlési képviselője, annak, hogy ilyen hosszú idő után elhagyja a pártot, komoly okának kellett lennie.
Így van, és komoly oka is volt. Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést. 2007 óta voltam a Jobbik tagja és 2010 óta a párt országgyűlési képviselője. Tíz évig Vas megyei elnök, két évig országos alelnök voltam. Egyébként idén februárban a tisztújító kongresszust követően ismét bizalmat kaptam, hogy megyei elnökként vezessem a Vas megyeieket. Ám ezt a döntést mindenképpen meg kellett hoznom.
Egyszerűen olyan helyzet alakult ki a párton belül, amihez nem adhattam a nevemet a továbbiakban. Természetesen nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mit lehet tenni, de arra jutottam, csak ez lehet a helyes út. Én a tisztesség útján szeretnék továbbmenni, és arra kaptam felhatalmazást a Vas megyeiektől, hogy őket képviseljem a parlamentben, egyetlen ellenzéki Vas megyei képviselőként, és a továbbiakban is ezt szeretném tenni.
Elegánsan átsiklott a kialakult helyzet részletezésén. Kívülről annyi látszott, látszik, hogy a Jobbikon belül viták vannak, elég gyorsan cserélődtek a párt országos vezetői, már korábban is voltak kilépések. Milyen folyamatok zajlottak, zajlanak?
A kilépésemet bejelentő
videóban
Bana Tibor, Vas megyei országgyűlési képviselő kilépett a Jobbikból
2020.
March
02.
17:07
és a felvezető szövegben a legfontosabb indokokat összefoglaltam, de természetesen nem akarom megkerülni a kérdést. Meggyőződésem: ahhoz, hogy 2022-ben kormányváltás legyen, alternatívát is kell mutatni a Fidesszel szemben. Az nem elég, ha mindenben csak kritizál egy párt, el kell mondani azt is, melyek azok a fő elképzelések, amelyek mentén 2022 után szeretnénk ezt az országot vezetni, természetesen a megfelelő ellenzéki együttműködés után.
Számomra egyértelmű – és korábban is ez volt már a véleményem –, hogy csakis az egy az egy elleni indulás jelenthet megoldást a választókerületekben.
Tehát minden választókerületben egy ellenzéki jelölt a Fidesz jelöltjével szemben?
Így van, ez nem is lehet kérdés. Nagyon fontos az, hogy azokat az energiákat, amik jelen vannak az ellenzéki oldalon, megfelelő irányba tereljük. 2022-ben így születhet meg a kormányváltás.
Ennek a nézetnek vannak ellenzői a Jobbikban?
Inkább onnan közelíteném meg, hogy a Jobbikon belül olyan jellegű személyi döntések születtek az elmúlt hónapok során, amelyek nem ebbe az irányba mutatnak. Nem abba az irányba, hogy szakmailag megalapozottan és tisztességesen hozzá tudjon járulni a Jobbik ehhez a folyamathoz. Nekem országos és megyei szinten nagyon jó kapcsolataim alakultak ki különböző ellenzéki pártokkal és szereplőkkel.
Ez igaz Szombathely esetében is, a jelenlegi városvezetést támogattam a kampányban.
Volt egy olyan fotó is, ahol még a kampányban Nemény András polgármester-jelölttel fogott kezet.
Számomra egyértelmű volt, hogy ahol egy tisztességes csapat jön össze – és Szombathely esetében ez volt a helyzet –, ott megteszek minden tőlem telhetőt és segítem azok kampányát, akik jól csinálják. Az elmúlt hónapok bizonyították, hogy lehet egy várost tisztességesen vezetni, a választási kampányban megfogalmazott ígéreteket pedig igyekeznek megvalósítani.
A Jobbikban személyi ellentétek voltak, vannak? Vagy a párt irányvonalában voltak eltérő elképzelések?
Aki követte az én politikai tevékenységemet országgyűlési képviselőként, láthatta, hogy egy mérsékelt, polgári, európai vonalat vittem a Jobbikon belül. Viszont a mostani helyzetben sokkal inkább jellemző a nihilizmus, a populizmus és azok a diktatórikus belső döntések, amelyek egyáltalán nem abba az irányba mutatnak, hogy ezeket az értékeket megfelelő módon ki tudja domborítani volt pártom.
Ehhez a folyamathoz már nem adhattam a nevem, hiszen akár országos, akár alacsonyabb szinten születtek olyan döntések, amelyek sajnos messze nem szolgálták ezt a célt és nem voltak hitelesek.
Jól látható, hogy a Jobbik jó ideje igyekszik behúzódni a politikai középre. Annyiban nem nehéz, hogy a Fidesz ma már jobbról előzi a Jobbikot. A Jobbik néppárti stílust, irányt próbált felvenni. Úgy érzi, van olyan irányzat a pártban, ami ez ellen a törekvés ellen megy?
Jó felé tapogatózik, de én inkább onnan fognám meg ezt, hogy voltak olyan ügyek, amelyekben számomra érthetetlen volt az, hogy a Jobbik miért nem mozdul el a korábbiakhoz képest egy valóban mérsékelt, polgári, európai irányba. Az euró bevezetése kapcsán például én egyértelművé tettem a véleményemet, sajnos ez összességében nem talált pozitív visszhangokra.
Az természetes, hogy egy párton belül vannak viták, de amikor ilyen alapvető kérdéseket inkább a szőnyeg alá söpör egy közösség, az szerintem semmiképpen nem jó. Felhoztam azt a példát is, hogy amikor Erdogan török elnök Magyarországon volt, kimentem arra a bizonyos tüntetésre, ez sem aratott osztatlan lelkesedést a Jobbik korábbi és jelenlegi vezetőségén belül.
"Nem fekete-fehér a világ"
Az pedig külön érthetetlen volt számomra, amikor arra tettem javaslatot, hogy a holokauszt nemzetközi és magyarországi emléknapjára adjunk ki sajtóközleményt, akkor ebben sem született egyértelmű döntés, inkább egy kicsit elodázó álláspont alakult ki.
Én tavaly is megemlékeztem erről, idén pedig pont Strasbourgban voltam az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén, és akkor tettem meg ezt. Azt gondolom, ezek az ügyek alapvető fontosságúak lennének a 21. században, de tudnék még hasonló példákat felhozni. Valahogy nem volt koherens a Jobbik politikája. A középre húzódást, néppártosodást mindig támogattam, ezzel szemben a másik oldalon azt láttam, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben egyáltalán nem egyértelmű a helyzet.
Vagy a külpolitika kapcsán az is régóta kérdés, hogy Törökország és Oroszország megítélésben sem annyira egyértelmű a helyzet, ahogyan szerintem lennie kellene. Nem fekete-fehér a világ, nem fekete-fehér a külpolitika sem, de itt is láttam olyan dolgokat, amelyek nem feltétlenül értékalapú megközelítések voltak. Az opportunista hozzáállás is jellemző volt, amit én egyáltalán nem tartok szerencsésnek.
A Jobbikban volt egy pártszakadás is, habár a vezetők tiltakoztak ez ellen a kifejezés ellen. Ekkor váltak ki azok, akik később megalapították a Mi Hazánk Mozgalom nevű szervezetet. Használta az opportunista kifejezést, elég hamar kiderült, hogy ez a szervezet szépen felsorakozott a Fidesz mellé. Akkor úgy tűnt, hogy azok az emberek, akik a szélsőjobbos retorikát használják, eltűntek a Jobbikból. Mégis maradtak ilyenek?
Ezt egyértelműen nem lehet kijelenteni, én inkább azt mondom, hogy nem hiteles és nem koherens az álláspont a Jobbikon belül bizonyos kérdésekben. Amikor azt mondja a párt, hogy felveszünk egy irányt és azt határozottan képviseljük, közben pedig néha érthetetlen dolgok történnek. Én azért úgy látom, hogy országos szinten valóban nem figyelhető meg a szélsőjobbos retorika.
Nem ez volt tehát a fő probléma. Inkább onnan fognám meg, hogy voltak olyan megnyilatkozások, amelyekben nem láttam, hogy alternatívát kíván felmutatni a mostani vezetés. Egyébként annak idején el is mondtam, hogy Jakab Pétert nem tartom alkalmasnak a Jobbik elnökének. A tisztújításon ezért sem indultam.
Pedig korábban többször is indult az alelnöki pozícióért, két éve sikerült, most viszont hirtelen nem akart alelnök lenni.
Így van, az okokról már beszéltem.
Miután március 2-án bejelentette, hogy kilép a Jobbikból,
másnap jött a hír
Vas megyében megszűnt a Jobbik, kiléptek az alapszervezetek a pártból
2020.
March
03.
08:46
, hogy a Jobbik Vas megyei alapszervezeteinek többsége is így tesz. Egyedül a szombathelyi alapszervezet maradt Balassa Péter vezetésével. A többi alapszervezet inkább az Ön oldalára állt és Balassa ezzel ment szembe?
Tizenhárom éve voltam jobbikos. Felépítettük a pártot a megyében, nagyon sokan tettek ehhez hozzá. Azt gondolom – és a visszajelzések több település esetében is azt mutatják –, hogy hitelesen tudtuk képviselni az itt élők érdekeit, legyen szó parlamenti vagy megyei közgyűlési szintről, Kőszegről, Körmendről vagy Szentgotthárdról.
Nem szeretnék ebbe túlságosan belemenni, de például a szombathelyi önkormányzati választáson én azon az egyértelmű állásponton voltam, hogy miután egy jó és alkalmas csapat állt fel ellenzéki együttműködésként, az lett volna a helyes irány, ha a Jobbik ehhez csatlakozik. Ez nem történt meg.
"Érthetetlen volt számomra az is, hogy miért egy másik utat választott Balassa Péter"
Itt is voltak olyan vitás pontok, amelyek miatt egyszerűen nem tudtunk dűlőre jutni. Érthetetlen volt számomra az is, hogy miért egy másik utat választott Balassa Péter és az őt támogató szombathelyi jobbikosok. Természetesen azóta beszéltem azokkal, akik a Jobbikból kiléptek, tudom, hogy mindenkinek nehéz volt meghoznia ezt a döntést.
Akik kiléptek, azt látták, hogy egyesületi keretek között jobban tudják majd képviselni az itt élők érdekeit. Ez az ő elképzelésük megyei és helyi önkormányzati szinten, amit én erőmhöz mérten támogatok is.
Független országgyűlési képviselőként viszont jóval kevesebb lehetősége van. Nem tagja egy frakciónak sem, nincsen képviselőcsoporti felszólalási joga. Így eltűnik Ön mögül egy háttérbázis, ami segítené, kiemelné a parlamenti munkáját. Mi a helyzet a parlamenti bizottsági tagsággal?
Az Európai Ügyek Bizottságának alelnöke voltam, 2010-től ebben a bizottságban dolgoztam tagként, 2014-től pedig alelnökként. Nyilván a kilépésem előtt sok mindent mérlegelnem kellett, ezt is, hiszen így nem maradhattam alelnök, holott külső visszajelzések alapján olyan szakmai munkát tudtam letenni az asztalra, ami elismerésre méltó, a munkatársaimmal mindig felkészülten érkeztem a bizottsági ülésekre.
Az európai uniós szakpolitika az a terület, amivel a legszívesebben foglalkozom a Vas megyei és más konkrét ügyek mellett, amilyen például a Volánbusz témája , amire az elmúlt hetekben elég aktívan ráálltam. Ezzel kapcsolatban eredményeket is tudtam elérni, az Európai Ügyek Bizottságában pedig függetlenként is sikerült maradnom – az elmúlt évtizedben megszerzett tudásom és végzett tevékenységem megalapozta ezt.
Függetlenként is lehetek bizottsági tag vagy itt vagy egy másik bizottságban, de akár maradok, akár nem, az uniós ügyekkel mindenképpen foglalkozni kívánok. Ez a hozzáállásomból is fakad és az elmúlt évtizedben megszerzett tudásom is megalapozza ezt.
A parlamenti munka többi része valóban nehezebb, hiszen bizonyos parlamenti műfajokban sokkal korlátozottabbak egy független parlamenti képviselő lehetőségei, de hozzáteszem, ha az ember egy adott ügyet írásbeli kérdésként vagy napirend után visz be, annak is lehet súlya. Az egyéb megjelenési lehetőségek is fontosak, köszönöm a Nyugat.hu-nak is, hogy interjúra kértek.
Ami pedig a Vas megyeiek és a szombathelyiek számára is pozitív, hogy a korábbiaknál is több időt töltök majd a megyében, hiszen mindig is képviseltem az itt élők érdekeit, de az elkövetkező években ezt még aktívabban és határozottabban szeretném megtenni.
Mindháromszor a Jobbik országos listájáról jutott mandátumhoz és a listás képviselőnek elsősorban az a feladata, hogy a párt parlamenti politikájában vegyen részt. Nem volt ellenérzés a pártban, hogy mégis Vas megyét és a megye településeit igyekezett képviselni?
Ezt is igyekeztem megtenni, de szakpolitikai kérdésekben és országos ügyekben is sokszor megnyilatkoztam. A mostani és az előző ciklusban különös jelentőségű volt, hogy a helyi ügyekkel is foglalkozzam, mert én voltam és vagyok Vas megyében az egyetlen ellenzéki képviselő. Kötelességemnek éreztem, hogy megyei ügyekben megszólaljak és határozott álláspontot képviseljek.
Összességében nem okozott problémát a korábbiakban sem és ezt a jövőben is meg kívánom tenni. Értelemszerűen a Közösen Szentgotthárdért Egyesület munkáját is segíteni fogom, valamint az egyesület szentgotthárdi önkormányzati képviselőit is.
Ön szentgotthárdi születésű, ott is él. Szentgotthárdon a Közösen Szentgotthárdért Egyesület és a Jobbik közösen elég szép eredményt ért el az önkormányzati választáson. A nyolctagú képviselő-testületben két képviselőjük van, kettő független, négy képviselője van a Fidesznek, a fideszes Huszár Gábor polgármesterrel van csak többsége a kormánypártnak. Akit majdnem megvert az egyesület polgármester-jelöltje, egy, a politikában addig ismeretlen tanárnő.
Ott egy nagyon szoros eredmény jött ki, ez is bizonyítja, hogy ha van együttműködés az ellenzéki oldal hiteles szereplői között, akkor annak lehet eredménye. Nyilván lehetett volna még jobb is, de én azt gondolom, hogy az egyesület egy évvel a megalakulása után jó eredményt tudott felmutatni.
Azt látom, hogy azóta sem hagyott alább a lelkesedésük, Bartakovics Andrea és Orbán Viktor, valamint akik még tagjai ennek az egyesületnek, igyekeznek új tagokat toborozni, megújulás előtt áll a csapat. Ennek nagyon örülök.
Azért jegyezzük meg, hogy ez az Orbán Viktor nem azonos a miniszterelnökkel, csak névrokonok. A Jobbik viszont felszólította Önt, hogy adja vissza a mandátumát.
Nem volt ilyen egyértelmű
az a közlemény
A Jobbik vissza szeretné kapni a pártból kilépő Bana Tibor mandátumát
2020.
March
03.
18:14
. Én a lemondásomat bejelentő videóban elmondtam, hogy a tisztesség útján akarok haladni és mindig is becsületesen végeztem a tevékenységemet. Azzal együtt, hogy az évek során természetesen sokat változtam, a tisztesség és az alázat megmaradt bennem. A Jobbik részéről egy olyan jelzés érkezett, hogy ha a tisztességet és a becsületet fontosnak tartom, akkor miért akarom megtartani a parlamenti mandátumomat.
"2022-ig mindenképpen független képviselő leszek"
Erre az a válaszom, hogy megkaptam azt a felhatalmazást, hogy azok érdekeit képviseljem országgyűlési szinten, akik engem támogattak. Ezt meg kívánom tenni 2022-ig független képviselőként. Egyértelművé szeretném tenni, hogy a függetlenségem nem is fog változni. Az új Házszabály értelmében nem is csatlakozhatnék másik képviselőcsoporthoz, de hozzáteszem: nem is lenne bennem ilyen szándék.
2022-ig mindenképpen független képviselő leszek, az pedig, hogy a 2022-es parlamenti választásokon hogyan alakul majd a helyzet, sok mindentől függ. Azért mind országos, mind megyei szinten olyan jó kapcsolatokat tudtam kiépíteni különböző pártokkal és személyekkel, hogy szeretnék szerepet vállalni a 2022-es választásokon is. Nagyon fontos, hogy meglegyenek azok a hiteles szereplők, akik kikezdhetetlenek, megvásárolhatatlanok és korábbi vagy jelenlegi fideszes szavazókat is meg tudnak szólítani.
Ezt úgy értsük, hogy 2022-ben indul a választásokon, de még nem eldöntött, hogy melyik párt színeiben, kinek a támogatásával?
Szeretnék indulni. Azt gondolom, hogy a választókerületekben az egy az egy elleni indulás alapvető. Ennek feltétele, hogy a különböző ellenzéki pártok tudják támogatni azt a személyt, aki a legaktívabban tudja képviselni az ott élők érdekeit. Sok mindentől függ, hogyan alakul a helyzet és melyik körzetben tudok elindulni.
"Hitelesen és aktívan tudnám képviselni azokat, akik Szombathelyen és környékén élnek"
Itt vagyunk Szombathelyen, a Nyugat.hu szerkesztőségében. Szeretem ezt a várost, ide jártam gimnáziumba, a Nagy Lajosba, nyilván felmerülhet akár az is, hogy a következő választáson ebben a körzetben mérettessem meg magamat.
Két indokot hoznék ide. A jelenlegi szombathelyi városvezetéssel szerintem jól együtt tudnék dolgozni, ha ebben a körzetben indulnék. Másrészt hitelesen és aktívan tudnám képviselni azokat, akik Szombathelyen és környékén élnek.
A hármas választókerület, Körmend, Vasvár, Szentgotthárd körzete is elképzelhető?
Ott már három alkalommal indultam, egyre jobb eredményeket értem el. Amire nagyon büszke vagyok, hogy messze a pártlistás eredmény felett tudtam hozni, ami Szentgotthárdon különösen igaz volt, de összességében a választókerületben is. Olyan bizalom volt az irányomban, főleg az ellenzéki oldalon, de még kormánypárti szavazók részéről is, ami megjelenhet más körzetben is.
Egy biztos: szeretnék hozzájárulni, hogy 2022-ben kormányváltás legyen, és nagyon fontosnak tartom, hogy minél több olyan szereplő legyen az első sorokban, aki a rendszerváltozás környéki generáció tagja, mert megújulás, lendület kellene a magyar politikában. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy senkinek nem kellene szerepet vállalnia, aki már régóta benne van a közéletben, hiszen magam is 2010 óta országgyűlési képviselő vagyok, és számtalan olyan szereplő van, aki akár a rendszerváltozás óta hitelesen tette a dolgát.
Ugyanakkor mégiscsak jó lenne, ha erősödne az az európai, nyitott gondolkodásmód, ami jobban megjelenik azok szemléletében, akik a rendszerváltozás környékén vagy utána születtek és így szocializálódtak. Szerintem ennek a gondolatnak előre kell törnie, ez viheti jobb irányba az országot.