Barta Marci bronzérmes 200 méter vegyesen

Ráadásul megdöntötte Czene Attila 25 éves rekordját is.

Magyart idő szerint péntek hajnalban úszta a szombathelyi Barta Marci a 200 méter vegyest az Ifjúsági Világbajnokságon. A Vízmű SC sportolójának célja az volt, hogy döntőbe kerüljön.

Ebben a számban korábban Európai Ifjúsági Olimpián (EYOF) 4. helyezett volt, Ifjúsági Európa Bajnokságon pedig kétszer ezüstérmes. A reggeli előfutamokból a 6. helyen jutott a döntőbe, ami a 7-es pályát jelentette.

A döntőben a vegyesúszás valamennyi, nemzetközileg jegyzett versenyzője elindult - amerikai, német, brazil, spanyol, kínai, orosz - köztük olyan is, aki már a felnőttek közt is bizonyított, és megnyerte a Rövidpályás Felnőtt Világbajnokságot vegyesen.

Barta Marci bronzérmes 200 méter vegyesen
Barta Marci

Óriási küzdelem zajlott. Marci az első hossz végén a 6. helyen fordult, a táv első felénél aztán az 5. helyre jött fel. Mellúszásban már a 4. helyre zárkózott, majd végül gyorson hatalmas hajrában sikerült a dobogós helyezést megszereznie.

Ami külön öröm, hogy jelentősen javított egyeni csúcsán, és Czene Attila 25 éves (!) csúcsát döntötte meg. A 2.01.00 volt a valaha volt legjobb magyar vegyesúszó idő, és Marci a döntőben 2.00.14-re faragta le. Az egyik legrégebbi magyar csúcs volt, melynek immár a szombathelyi Vízmű SC versenyzője, Budavári István tanítványa a birtokosa.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ifjúsági világbajnok lett a szombathelyi Barta Marci

Amíg mi aludtunk, a Vízmű SC úszójával felálló váltó történelmi aranyérmet szerzett.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport