A héten újabb kiválasztót tartott a Turtóczki Sándor és Lévay Andrea vezette szakmai stáb a magyar női U16-os labdarúgó válogatottnak. Délelőttönként felmérésen vettek részt a futballisták, délután pedig játék közben is megnézte őket a stáb. Kialakult egy 30+3 fős bő keret, azokkal a játékosokkal, akiket a következő hónapokban kiemelten is figyelemmel követnek majd. Közülük húsz mezőnyjátékos és két kapus vesz részt jövő héten a korosztály első nemzetközi megmérettetésén, a románok elleni felkészülési meccseken. A keret tagja a Viktória-Trend Optika FC Szombathely középpályása, Bátorfy Boglárka is.
Egy játékost ad a Viktória a korosztályos nemzeti csapatba.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!