Hiába van 500 forint felett egy liter benzin Szerdán a benzin átlagára is átlépi az 500 forintot 2021. October 25. 10:17 , a drágulás nem igazán látszik a városi forgalmon. Ránézésre egyetlen autóval sem lett kevesebb a szombathelyi utcákon, ami önmagában is elég beszédes.
És minél mélyebbre ásunk, annál jobban látjuk, hogy mennyire és miért ragaszkodnak a szombathelyiek az autós közlekedéshez.
A város honlapja szerint a közelmúltban egy szakmai programot tartottak a városházán a most készülő Fenntartható Mobilitási Terv (SUMP)
42 millió forintért készíti el egy budapesti cég Szombathely közlekedési koncepcióját 2020. October 27. 15:31 kapcsán. Itt gyakorlatilag minden érintett megjelent, a közlekedési vállalatoktól kezdve a rendőrségen át a szakmai és civil szervezetekig.
„A résztvevők a szombathelyi közlekedéssel kapcsolatos tapasztalataikat, problémajelzéseiket adhatták át a Trenecon Kft. jelen lévő szakértőinek” – olvasható a honlapon, mi pedig a részletekről érdeklődtünk a fenntartható fejlődésért felelős tanácsnoknál, aki szintén részt vett az eseményen.
„A hosszú távú stratégiák készítésénél általában az a sorrend, hogy van egy helyzetértékelés, egy problématérkép, ezt követi a célok kitűzése és az ehhez vezető utak megtalálása. A SUMP esetében még az út elején vagyunk, azaz most történik a forgalomszámlálás, a háztatások megkérdezése
Ne ijedjen meg, ha idegenek kopognak az ajtón, valószínűleg csak a szombathelyi közlekedésről akarják kérdezni 2021. October 06. 12:58 , és ide tartozott a városházi egyeztetés is, ahol főleg a problémák megnevezésére koncentráltunk” – mondta lapunknak Németh Ákos, aki felhívta figyelmünket, hogy a Trenecon jóvoltából már korábban napvilágot látott egy helyzetelemzés, amely kb. 1200 megkérdezett ember válaszaira épült.
A mintegy 57 oldalas dokumentum részleteire nem akarunk most kitérni, de első olvasatra is biztosnak látszik, hogy nem lesz könnyű dolga sem a SUMP készítőinek, sem a döntéshozóknak, ha majd valóban szeretnének belenyúlni a rendszerbe.
Mert azt eddig is sejtettük, hogy Szombathelyen nagyon erős az autózás iránt vágy, de hogy ennyire, azon még mi is meglepődtünk.
Ugyanis a válaszadók 69 százaléka autós közlekedőnek vallja magát.
A rendszeresen kerékpárral közlekedők aránya 16 százalék, a gyalogosan közlekedők 8 százalékot, míg a busszal közlekedők mindössze 6 százalékot tesznek ki.
És ez nem is teljes igazság: merthogy akik leginkább kerékpáros vagy gyalogos közlekedőnek tartották magukat, azok között is jelentős mértékben megjelenik a napi vagy heti rendszerességű autózás.
„Ha mindezt együttesen tekintjük, akkor az látható, hogy a válaszadók mintegy 85 százaléka gyakori autó használó vagy autós utas”
– olvasható az elemzésben, és mindjárt jobban érthető, hogy miért akkora az ellenérzés Gyűlnek az aláírások a 30 kilométer/óra városi sebességkorlátozásért 2021. October 16. 07:16 a 30 km/óra miatt. (Erre majd később visszatérünk.)
Nyilván arra is keresik a választ, hogy miért alakult így, és hogyan lehetne ezen változtatni.
Mit várunk a buszoktól?
A részletekbe itt sem bonyolódnánk bele, de annyit érdemes megemlíteni, hogy a helyi autóbusz-hálózattal szemben ezek a legfontosabb elvárások, melyek további utasokat vonzhatnak:
Nem mellesleg az autósok nagy része (80 százalék) nem kíván áttérni a közösségi közlekedésre.
Mikor ülnénk biciklire?
Az eredmények alapján a kerékpáros közlekedési lehetőségekkel szembeni legfontosabb elvárások, melyek további kerékpárosokat vonzhatnak:
Kisebb, de nem elhanyagolható jelentőséggel bír a másik két szempont:
A megkérdezett és válaszolt autósoknak egyébként 43 százaléka váltana kerékpáros közlekedésre, míg a kérdezettek 57 százaléka semmilyen körülmények között sem közlekedne kerékpárral.
Ez egy fokkal biztatóbb, mint a buszokhoz való hozzáállás, de az már most látszik, hogy nem lesz egy sétagalopp kimozdítani a szombathelyieket az autóikból. Márpedig enélkül nem lesz semmilyen változás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!