A kiállítás, ami annyira megosztó, mint Szent Márton, ha köpenyről van szó

Megnéztük Bekay Nagy Maya kiállítását a képtárban, volt aki imádta, volt aki szerint ez általános iskolás szint. Hallgatóztunk.

Csütörtökön este nyílt meg Bekay Nagy Maya kiállítása, aki az utóbbi időben elég nagy visszhangot keltett Kiakadt a szakma, a dilettáns Szent Márton-kép alkotójának saját tárlata nyílik a Képtárban 2016. November 30. 18:58 Szent Mártonról készített festményével Olaszországból érkezett a Szent Márton festmény Szombathelyre 2016. November 17. 18:27 . A kép nem csak megosztó, de a szombathelyi művésztársadalom egy részét egyenesen felháborította (többek közt azzal is, hogy a Képtárban kiállítják). Csütörtökön reggel egy videóperformansz is megjelent a képhez kapcsolódva Videó: Elképesztő módon tiltakozik a szombathelyi művész Szent Márton sólymos képe miatt 2016. December 01. 10:15 , így kíváncsian vártuk, hogy milyen lesz a kiállítás megnyitója. A szövegek közt az elcsípett látogatói véleményeket idézzük, amelyeket körbejárva írtunk fel, bevalljuk: hallgatóztunk.

Cebula Anna nem sokat beszélt, röviden ismertette Bekay Nagy Maya életét és munkásságát, hogy általa olyan művészek alkotásai jutottak el olaszországi kiállítóterekbe, mint például Makovecz Imre(!). Majd hozzátette, hogy nagyon aktuális a karácsonyi időszakban a nem csak Szent Mártont, hanem több szentet is bemutató kamarakiállítás.

Látomások képírással- Bekay Nagy Maya kiállítása
Kattintson a fotóra a galériáért!
Nagy Zoli

Bámulatos, ahogy a színekkel játszik!

- idős hölgy.

Szommer Ildikó az ELTE művészettörténeti intézetének oktatójától, Prokopp Máriától kapott levelet olvasta fel (aki nem tudott eljönni a megnyitóra, egy firenzei kiállítás miatt). A levélből szintén egy kis életút és munkásság-elemzés hangzott el, méltatva az alkotó itáliai és magyar művészeti gyökereket egyesítő képeiről.

Bocs, de ilyen szarokat én nem tudok méltatni.

- huszonéves srác.

Kicsit rövidnek és tartózkodónak tűntek a köszöntők, érződött egy kicsit a levegőben, hogy ez a kiállítás legalább annyira megosztó, mint Szent Márton, ha köpenyről van szó. Voltak a megnyitón olyan emberek, akiket még sosem láttunk kiállításon, voltak olyanok, akik már az első percben dícsérték. De voltak páran, akikről tudtuk, hogy nem rajongásból jöttek el. Volt egyfajta feszültség okozta tétovaság a levegőben, hogy kollégámat idézzem:

Olyan volt a hangulat, mint annak a fél órának, mint amikor az ember felviszi a nőt magához, és a lepedőgyűrés előtti fél órában átbeszéli vele, hogy ikeás-e a dohányzóasztal.

Látomások képírással- Bekay Nagy Maya kiállítása
Kattintson a fotóra a galériáért!
Nagy Zoli

Annyira magával ragadó! Szép!

- idős hölgy.

Polgármester in the mix. Puskás Tivadar már hosszabban beszélt, köszöntőjének nagyobb részében a Szent Márton, szellemiség, Szombathely, lelkiség, Savaria, összetartozás, emlék, szavakat mixelte. A legfontosabb részleteket emelnénk ki:

  • A művésznő Magyarország egyik büszkesége.
  • A kiállított alkotások közül néhány a fantasztikus realizmus irányzat naívabb formájú megjelenítése, amely egy megosztó irányzat.
  • Van akinek tetszik, van akinek nem. A művészetek egy része nagyjából ilyen.
  • Amikor Picasso a képeivel megjelent egyértelműen sikert váltott-e ki? Nem tudom.
  • Nem biztos, hogy ezek a képek mindenkinek tetszenek, hogy mindenkiből a csodálatot váltja ki. Az emberek fele viszont sokra értékeli.
  • Maradjunk abban, hogy Szent Márton összeköt bennünket itt is, Szent Márton szellemisége kössön össze bennünket a későbbiekben is.
  • Remélem a pogácsa jobb lesz, mint a kiállítás.

    - fiatal alkotó.

    A kiállítás megnyitója után végignéztük a tárlatot, nem kritizáljuk, de azonosulni sem tudunk vele. Hogy polgármesteri szavakkal éljünk: ez egy megosztó irányzat.

    Látomások képírással- Bekay Nagy Maya kiállítása
    Megosztó, mint a kifli
    Nagy Zoli

    Nézd! Ez csillog? Igen, ez ilyen csillámporos.

    - középkorú hölgy.

    A köpenymegosztás mozdulata nem a megosztást, hanem az összetartozást, a segítés szellemiségét hagyta ránk. Kötelező ezt tovább vinnünk.

    - mondta Puskás. Úgyhogy kérjük olvasóinkat - a segítés szellemiségében - mondjanak véleményt Önök, mi nem tudnánk objektívek maradni.

    Vajon megnézte valaki a portfóliót mielőtt meghívták?

    - fiatal lány.

    Látomások képírással- Bekay Nagy Maya kiállítása
    Kattintson a fotóra a galériáért!
    Nagy Zoli
    adó 1% nyugat.hu 2025

    Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

    A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
    Tovább a felajánláshoz!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Kultúra