Teljesen mindegy, hogy az ember vallásos-e, vagy sem, van valami megfoghatatlan erő ezekben a régi templomokban, ami felébreszti az ember legmélyebb kíváncsiságát.
Vajon milyen titkokat rejthet egy ilyen régi vallási épület? Mi lehet azon szárnyaiban, helyiségeiben, ahova javarészt csak szent emberek vagy nagy ritkán karbantartási munkálatokat végzők léphetnek be?
Bár talán sok kérdés sosem talál válaszra, de mégis nagyszerű dolog, ha jön egy kínálkozó lehetőség, amikor bejuthatunk egy olyan épület amúgy elzárt részeibe, mint a kőszegi Jézus Szíve templom.
Az ajtók kitárulnak
Rózsi néni kicsit mérgelődik, mert fél nyolcra lett megbeszélve, hogy találkozunk a templom előtt, de harmincötre sikerül odaérnem. Ebben teljesen igaza van, van elég dolga a kíváncsi fotósok nélkül is. Kinyit egy kis oldalsó ajtót, nem a főbejáraton megyünk be. Ha végeztem, hívjam, mondja, aztán bezár mögöttem, majd dolgára siet.
A zöld, kék és sárga árnyalatban pompázó festett üvegablakok szórnak némi fényt a talpam alá, épp annyit, amennyi kell.
Míg kaptatok felfelé, egy vastag fa ajtó mellett haladunk el - erre később visszatérünk.
Innen szintén fából készült létrákon juthatunk tovább. Felettünk a régi harangszerkezet egykori elemei lógnak vészjóslóan.
Ezt a szakaszt hatalmas, kerek, festett ablak világítja meg.
A fény a falra vetíti a sokszínű mintákat.
A létrák tetején egy nagy faláda található. Valamikor ez is szépen nézhetett ki, de az idő már megette. A ládát kinyitva elénk tárul egy bonyolultnak tűnő pókhálós mechanika.
Talán a harangokat üzemeltette, talán az órának volt az egykori szerkezete. Mindenesetre ma már elektronikusan vezérelnek mindent.
Az ajtón rengeteg emlék, vicces egyházi karikatúrák, a harangokról szóló újságcikkek sorakoznak.
Egyre feljebb és feljebb
Újabb létrák jönnek. Sajnos a galambok itt nagyurak, ennek minden velejárójával, de ez nem újdonság, hiszen a városi erkélyre is odafészkelnek, ha az ember nem elővigyázatos.
Egy kis csapóajtón átbújva megérkezünk a hatalmas harangokhoz. Tekintélyt parancsolók ezek a felfüggesztett, irdatlan tömegek a fejünk felett.
Félelmetes lenne, ha egyszer csak megszólalnának, a biztos halláskárosodásról nem is beszélve.
Szerencsére most éppen némán hallgatnak.
Egy vékonyka, lélekvesztő létra nyúlik hosszan a harangok fölé, alja vastagabb kötéllel van egy vas gerendához rögzítve, hogy el ne csússzon.
Mondani is felesleges: óvatosan lépdel felfelé rajta az ember, attól tartva, hogy mindjárt kettétörik alatta és métereket zuhan majd; de a meglepően masszív létra nem ereszt.
Újabb csapóajtó, itt már némi fény is szűrődik át. Reménykedem, hátha kinézhetek a toronyból. Képzeletben már látom magam előtt az elém táruló tér lenyűgöző látványát, és fejben már készítem a címlapképet.
Ember tervez, a galambok végeznek
Aztán kidugva a fejemet a felső szintre, vagy 30 galamb riad fel és verdes ijedtében, csapódva ide oda hatalmas port verve fel, lehetetlenné téve a továbbjutást. Zsákutca. De ha már idáig felértem, nyilván megcsinálom a fotókat.
A nagy harangok alig férnek bele a képbe, így a lélekvesztő létrán egyensúlyozva a legkisebb harangot veszem célba. Ez az úgynevezett lélekharang, melyet egy lélek e világból való távozásának hírüladására használtak. Nőknél kétszer, férfiaknál háromszor kondul meg. Érdekes.
Most már tudom, hogy miért mondják
Visszaérve az írás elején említett faajtóhoz, óvatosan nyomom le a kilincset. Belépve az erkélyre (innen a templomi kórus és a kántor énekel és kísér orgonán) azonnal megérti az ember, miért mondják, hogy ez az egyik legszebb templom a megyében.
Nem győzöm kapkodni a fejem a gazdagon díszített belső tér, a hatalmas boltívek láttán.
Festett, domborművekkel teletűzdelt oszlopok meredeznek két sorban a csarnokban végig. Érdekesség, hogy a teljes festéshez kötőanyagnak mintegy tízezer tojásfehérjét használtak fel.
Az óriási, szent motívumokkal gazdagon díszített ablakokon beömlő színes fény elárasztja a belső teret.
A mögöttem tornyosuló, 1893-ban gyártott Riegler-féle orgona mellett jelentéktelenné törpül az ember. A plébánia honlapján olvasható, hogy már ez is elektronikus, valamint rendszeresen tartanak vele orgonahangversenyeket is.
Dolgom végeztével már egy idős úr vár kulccsal a kezében. Röviden szóba elegyedünk, elmondja, hogy évente kétszer szakemberek tisztítják ki a galambürüléket a toronyból. Bólintok rá.
Kellő távolságból még visszatekintek templomra és a toronyra, és eláraszt az érzés: titkok tudója lettem.
