Beleesett egy férfi a Yellowstone egyik forró gejzírjébe

Érthető okokból halottnak nyilvánították.

A Yellowstone munkatársai szerint a 23 éves Colin Nathaniel Scott letért az ösvényről, ezután eshetett a Norris-gejzír medencéje nevű terület egy forró vizű tavába.

A hatóság szerdán felhagyott Scott holttestének keresésével a forró és savas vizű tóban, ahol csak néhány személyes tárgyát találták meg.

A Yellowstone e területén a vékony kőzet alatt folyó víz hőmérséklete a 93 Celsius-fokot is elérheti.

A kőzet igen törékeny, néhol annyira vékony, mint a jéghártya - mondta a BBC-nek Charissa Reid, a Yellowstone egyik szóvivője.

A nemzeti park szerint Scott és testvére mintegy 200 méterre távolodott el a kijelölt turistaösvénytől. A balesetről a testvér értesítette a park vezetőit. A férfit már kedden halottnak nyilvánították.

A Yellowstone arra kéri látogatóit, hogy a gejzírek vidékén ne térjenek le az utakról, és ne közelítsenek a vadállományhoz.

Szombaton egy 13 éves fiú szenvedett égési sérüléseket, miután az apja, aki a karjában vitte, belecsúszott egy gejzírbe. A park munkatársai szerint ez a páros is letért az ösvényről.

Májusban egy kanadai turista pakolt be egy bölényborjút az autójába, elmondása szerint azért, mert aggódott miatta, hátha fázik. Ezután a csorda nem fogadta vissza a borjút, később el kellett őt altatni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek