Hetvenöt fotó, hetvenöt pillanat és azok igazsága, ahogy azt a szombathelyi tárlat neve is hirdeti: A pillanat relatív igazsága.
A Sanyi meg én
Benkő Sándort kölyökként ismertem meg, amikor még a cikkeket nem elolvasva lapoztam át nagyanyámnál a Vas Népét, de az érdekesebb képeknél meg-megállva elolvastam a fotós nevét. Személyesen először egy repülőnapon találkoztunk Celldömölk mellett, apám szólt, hogy ott van a BENKŐ SÁNDOR - csupa nagybetűvel - majd kezet fogtunk vele, ő pedig emelte azt a nagy fényképezőgépet maga elé és fotózott tovább.
Később én is a fotóriporteri pályára léptem és úgy adta a sors, hogy idővel egy lapnál dolgoztunk. Addig már fotóinak százait láttam, ezeken keresztül már megismertem őt és a sajátos szemszögét, de még mindig emlékszem arra a napra, amikor torkomban egy gombóccal elindultam irodája felé, mert szóltak, hogy:
A BENKŐ hívat!
- csupa nagybetűvel.
Mint kiderült a bemutatkozás és technikai dolgok miatt akart velem beszélni, kár volt az aggodalmam, és rögtön értékelte is pár fotómat, és tanácsokat is adott. Büszkeséggel töltött el, hogy azt mondta:
Jók a fotóid.
- még akkor is, ha akkor ezt még illemből tehette, némi kritika után.
Sokat tanultam Sanyitól, fotóiból, anyám még büszke is volt rám, hogy egy helyen dolgozunk. Aztán az évek során mindenkit más szerkesztőség felé sodort az élet, a fényképezőgépek újabbra cserélődtek, ma már minden ötödik ember fotós, vagy telefonjával kattintgat. Képek milliónyi vesznek körül bennünket, percenkét akár ötven fotó is szembejön velünk egy-egy weboldalon, de a mai napig Sanyi képei előtt megállva, az ő sajátos szemszögét látva eszembe jut minden. A nagyanyám konyhaasztalán heverő újság címlapja, az első találkozás, a szakma iránti érzékenység, és az, hogy:
A BENKŐ hívat!
- csupa nagybetűvel.Meleg szívvel ajánlom a tárlatot mindenkinek. Álljanak meg a képek előtt, és lássák meg a hétköznapi pillanatok nem hétköznapiságát, a fotós igazságát, sajátos szemszögét, hozzáállását. Elhangzott a megnyitón az is, hogy a sajtófotó nem lehet művészi, mert megrendelésre készülnek a képek, a fotós keze meg van kötve ezáltal. Azért ezt cáfolnám, hiszen jó példa ez a tárlat is erre, a témát, egy-egy pillanatot meg lehet ragadni művészien is.
Életrajz
Benkő Sándor 1954-ben született, 25 éves korában kezdett fotózni, a megyei napilapnál kezdte pályafutását. A rendszerváltáskor megalapította barátaival a vidék első független hetilapját, a Tér-Képet. 1991-től ismét a Vas Népe fotóriportere, rovatvezetője lett, 2013-tól pedig a Szombathelyi Médiaközpont munkatársa. 2003-ban a sajtófotó-pályázat nagydíját nyerte el, az "Utolsó nap a tűzősoron" című képriporttal. Emellett a napilapnál kétszer is nívódíjas lett, könyvet szerkesztett, illusztrált, első kiállítása 1987-ben volt.
A kiállítást Csapláros Andrea múzeumigazgató és Puskás Tivadar polgármester köszöntötte, aki külön megjegyezte, hogy ennyi fotóst ritkán látni egy helyen. Emellett a megnyitón az autizmusra felhívó táncos performanszot tartott Rumi Edina és lánya, illetve Sziránczky Rita és lánya, ezután Szilárdi Béla festőművész beszélt, főként a fotózásról és a fotóművészetről.
A kiállítást 2015. március 15-ig lehet megnézni a szombathelyi Képtárban.
