Kállai Zoltán negyedik lett.
Berki Krisztián nyerte a lólengést a melbourne-i világkupán. Az esemény honlapja szerint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki - aki az első helyen jutott a pénteki döntőbe - 14,933 pontot kapott a gyakorlatára - írta az MTI.
Úgy tűnik, az olimpiai bajnok tornász sérülése után újra formában van
Kovács Tamás/MTI
Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernem, annak pedig kifejezetten örülök, hogy egy magabiztos, vagány gyakorlattal. Sokan gratuláltak, sok magyar szurkoló volt kint. Nagyon jó szervezésű esemény volt, nagy élmény ebben a szép környezetben versenyezni
- nyilatkozott Berki Krisztián.
A másik magyar résztvevő, Kállai Zoltán 13,966 ponttal negyedikként zárt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.