Berobbant a koronavírus újabb hulláma Ukrajnában

Ukrajnában a koronavírus újabb hulláma indult el - közölte vasárnap Ihor Kuzin országos tisztifőorvos.

"A fertőzöttek számának növekedése figyelhető meg, ami az őszi hullám kezdetét jelzi" - mondta a szakember az Ukrinform hírügynökségnek nyilatkozva. Hozzátette, hogy egyre több fertőzöttet és beteget regisztrálnak, a múlt héten mintegy 9100 új eset volt, mostanra már 11 500.

A tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy a kórházban kezelésre szoruló fertőzöttek száma is megugrott. Két hete hozzávetőleg 2600 pácienst ápoltak koronavírushoz köthető tünetekkel az ország egészségügyi intézményeiben, számuk mára 3100-ra gyarapodott.

Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter már augusztus elején felhívta a figyelmet az esetszámok növekedésére, bár akkor még úgy fogalmazott, hogy a helyzet nem vészes. Hetente 30-40 százalékkal növekszik a fertőzöttek száma - tette hozzá.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek