Képeken és videón: bezáratott egy Vas megyei vágóhidat a Nébih a "súlyos higiéniai hiányosságok" miatt

Koszos volt, nem működtek az eszközfertőtlenítők, nem lehetett rendesen kezet mosni.

Sorozatban immár harmadszor szembesültek súlyosan jogsértő higiéniai körülményekkel a Nébih ellenőrei egy marhavágóhídon - jelezte ma reggel a szervezet. A szomorú tapasztalatokkal zárult februári helyszíni szemle ez alkalommal egy Vas megyei élelmiszer-előállító létesítményben zajlott.

Az általános takarítatlanság mellett kiemelkedő hiba volt, hogy az üzemeltető nem biztosította sem az eszközök, berendezések tisztításának, sem a személyzet megfelelő kézmosásának feltételeit.

Mindez, amellett, hogy jogszabályban előírt, alapvető élelmiszerbiztonsági követelmény, a jelenlegi járványhelyzetben különösen súlyos mulasztás.

A vágóhíd több helyiségében nem álltak rendelkezésre a higiénikus kézmosás feltételei – hiányzott a kézfertőtlenítő-, a kézmosószer, a papírtörölköző. A vágósoron található kézfertőtlenítőt ugyan hatósági felhívásra üzembe helyezték, de beindítását követően a benne lévő víz felforrt, a termosztátja nem működött, hőmérője pedig nem is volt. Az üzemben volt olyan késfertőtlenítő, ami hőmérséklet emelkedésére utaló jelet nem mutatott (és hőmérővel sem rendelkezett), míg egy másikban a víz felforrt, erősen habzott, szennyezett volt.

Nébih

A zsigerelő-negyedelő helyiségben a szegyfűrész fertőtlenítőjét nem kötötték be a szennyvízhálózatba, így a beleeresztett víz közvetlenül a padozatra folyt. Meglepő volt a helyzet a hasítófűrész fertőtlenítőjénél is, ahol a tömlő repedésén keresztül, nyomás alatt olyan mértékben ömlött a víz, hogy a berendezést nem lehetett használni. Nem működött a bárdfertőtlenítő sem, amiben egy rozsdás fűrészt tároltak. Az üzemben oda nem illő tárgyak (pl. kenőspray flakon, szennyezett textil darab) akadtak máshol is.

Nébih

A Nébih a súlyos élelmiszerhigiéniai jogsértések miatt

azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem vágóhídi tevékenységét.

Az érintett egység kizárólag a hiányosságok maradéktalan kijavítása után, a hatóság ismételt, kedvező eredményű helyszíni ellenőrzését követően folytathatta vágási tevékenységét.

Nébih

Az ügyben az eljárás és bírság megállapítása folyamatban van.

Nébih

A vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán.

Nébih

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság