Muskátli, Keringő, Kis Mackó, Gyöngyös, Nagy Pityer, Révfülöpi, VAOSZ, BM Klub, Bagolyvár, Taverna, Lófej. A teljesség igénye nélkül a rendszerváltás óta véglegesen vagy időlegesen bezárt olyan szombathelyi vendéglátóegységek névsora, amelyeknek több évtizedes hagyománya van - illetve volt. Most ezeket gyarapítja a Semmelweis utcai Dongó Borozó, amit a cégtábla szerint korábban neveztek Italboltnak és Western Kocsmának is.
Fröcsöntő oázis a vasútállomás és a Hali-pálya között
Amikor a hatvanas-hetvenes években arrafelé tartottam a Haladás meccsekre, mindig nagy tumultus volt a pultnál. Nem véletlenül, hiszen akkoriban is a kocsmák voltak a legolcsóbbak, s útba esett azoknak, akik a vasútállomás felől a Semmelweis utcán mentek a stadionba. Annak idején 15-20 ezren is voltak a – világítás híján - kora vagy késő délután rendezett Hali meccseken, s jóval kevesebb gépkocsi lévén a megye más helységeiből a legtöbben busszal vagy vonattal utaztak be Szombathelyre. De helyhiány volt a május elsejei felvonulások előtt is.
A Dongó legalább akkora „hírnévnek örvendett”, mint a 14-es, a Lófej, a Bagolyvár, a Fehér Ökör, vagy éppen a Csengődi, ebből adódóan nem hiányozhattak a kisebb-nagyobb balhék, verekedések sem. Több üzemeltetőváltás és kevesebb felújítás jellemezte az elmúlt sok-sok évtizedet. Megfordultak itt közismert és elismert személyiségek is, törzshelye volt például a megyei napilap egyik korábbi főszerkesztőjének. Emlékezetes számomra, amikor tűzhöz vonultak ki a városi tűzoltók egyik kora este a Dongóhoz, s füstfelhőben kellett tudósítanom a helyszínről.
Békésebb időkben – amikor még csapolt sört is mértek – pár korsó is lecsúszott a torkomon a sarki kocsmában. Most – több más sorstársához hasonlóan – bizonytalan az egység további üzemeltetése. Bár a Zárva felirat mellett kint van a Kiadó felhívás is, kérdés, hogy lesz-e valaki, aki fantáziát lát a hagyományos hely újjáélesztésében. Addig is körüldonghatják a törzsvendégek a környező, még létező kocsmákat.
