Találós kérdés: mikortól lehet csónakázni a szombathelyi Csónakázótavon?

A másik: lesznek-e végre biciklitárolók is? Igyekszünk válaszolni mindkettőre.

Mindkét kérdés olvasóinktól származik, és erősen jogosnak tűnik. Igaz, hogy a Csónakózótó melletti parkolót már felújították és kibővítették, de sokan vannak, akik biciklivel mennének. Mondjuk futni, és közben szeretnék normális helyen hagyni a kerékpárokat.

A tervekben minden ott van

A másik, hogy a Csónakázótó neve nem véletlenül az ami, a tervek között ott van a csónakkikötő, csónakkölcsönző is. Ahogyan egyébként a biciklitárolókat is említik a tervek, amelyekről itt számoltunk be részletesebben Nyugi, nem lesz mindig ilyen kopasztott csirke formájú a Csónakázótó! 2015. March 10. 17:42 .

Ott, alul lesz a csónakkikötő
Vágvölgyi Bálint

Mi három hete jártunk utoljára a tónál, Pukás Tivadar polgármestert kísértük el, aki

megtekintette sorozatában

épp a felújítás állásról tájékozódott, egy-két pihenőhelyet ki is próbált gyorsan. Akkor még nyoma sem volt sem a biciklitárolóknak, sem a csónakoknak.

Így kell itt pihenni
Vágvölgyi Bálint

A tervekből egyébként kiderül, hogy a csónakkikötő és -kölcsönző a tó nyugati partján épülő új vendéglátóhely (hivatalos nevén

rendezvényhelyszín

) aljában lesz, ez pedig még nincs készen.

Meg kell várni a hivatalos átadást

Megkerestük hát a városházát, hogy segítsenek megválaszolni a találós kérdéseket. A sajtóiroda vezetője szerint a jövő hét közepére várhatunk részletes tájékoztatást, annyit viszont sikerült megtudni, hogy hivatalosan még nincs kész a Csónakázótó felújítása.

A tervekben benne vannak a biciklitárolók is
Vágvölgyi Bálint

A befejezés határideje július 31-e, addig meg van még három hét, ennek elégnek kell lennie a hiányosságok pótlására. Nagyon úgy tűnik, hogy a csónakázással meg kell várnunk, hogy öltönyös emberek szalagokat vágjanak át, és mindenféle beszédeket mondjanak. És, hogy elteljen a nyár nagyobb része.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál