A Microsoft vezéreként ismertté vált multimilliárdos, aki már nem a Microsoft vezére, egy ideje - bő tizenöt éve - mindennél nagyobb elszántsággal tolja a jótékonykodás szekerét. Feleségével nem csak alapítványt hoztak létre, de olyan nagyratörő terveik lettek, hogy csökkentsék a gyermekhalandóságot, segítsenek a hajléktalanokon, és most újabb területre vetették tenni akarásuk legfőbb szenzorát, vigyázó szemeiket.
Százezer csirkét terveznek adományozni olyan afrikai családoknak, akik vidéken élnek.
Találkoztam szegény emberekkel szerte a világban, akik csirkét nevelnek, és megtudtam mindent ennek előnyeiről. Eléggé egyértelművé vált számomra, hogy aki nyomorúságos körülmények között él, annak jobb, ha tud tartani ilyen szárnyasokat
- írta a filantróp tech-zseni friss blogposztjában. Szerinte ő is ezt az állatot tartaná, ha ilyen helyzetbe kerülne. éspedig ezért:
ENNYIKE!
(via Quartz)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!