Vért izzadva nyert a Körmend Nyíregyházán

Több, mint hússzal is vezetett már az utolsó előtti, ám elképesztő hajrája után fordított a Cizmic-legénység.

A kupagyőzelem utáni hétvégén máris folytatta az NB1 A-csoportos bajnoki pontvadászatot az Egis Körmend kosárlabdacsapata. A vasiak Nyíregyházán léptek pályára.

5-0-val kezdtek a hazaiak, majd a folytatásban is jól tartotta magát a nyírségi alakulat. A hazai együttes egyébként már a körmendi találkozó előtt erősített: négyes posztra érkezett Marcus Ware, aki a második percben be is talált, egy kétpontossal. A körmendi védekezés enyhén szólva sem volt a topon, az első negyedben 32 pontot kaptak a hazaiaktól.

A második negyedben aztán tovább folytatta a pontgyártást a most már Blue Sharks néven versenyző nyíregyházi együttes. Krisztanovics találatával pedig már 16 pontra ugrottak el a hazaiak. Ami rövid időn belül 18 pontra kúszott fel. A negyed végén Tóth Norbert találatával zárkózott fel 13 pontra a piros-fekete csapat.

Ware duplája nyitotta a második félidőt. A Körmend továbbra is alárendelt szerepet játszott. Rövid időn belül megint 19 pontos hazai vezetést mutatott a tábla. A Körmend időt kért. Azonban hiába próbálta meg felrázni csapatát Teo Cizmic, a Körmend nem tudott felállni. A Cápák pedig vérszagot kaptak és húsz pont fölé növelték a különbséget. McKinney-Jones és Channels pontjaival aztán végül újra 16 pontra tornázták le a hátrányukat a vasiak.

Ott folytatta a Körmend, ahol abbahagyta az előző etapban. McKinney-Jones négy pontja után Ferencz talált be távolról, és 71-62-nál már a körmendi kispad ugrott a magasba. Hiába kért időt Sitku Ernő, McKinney-Jones hárompontosa után már 16-0-s rohanásban voltak a piros-feketék. Bő három percet kellett várni az első hazai kosárra, amikor Bus közelije ment be. Mindez hiába, mert két gyorsan szerzett labdával, valamint Channels sikeres büntetőivel a sportszerűtlen hiba után, egyenlítettek a vendégek. A vasiak agresszív védekezésével a záró etapban nem tudott mit kezdeni a MARSO, teljesen tanácstalanná váltak a kék mezesek támadásban. A vendégeknek ekkor már minden bejött, így gyakorlatilag a sírból hozták vissza a mérkőzést, és érvényesítették a papírformát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport