Kedden este a francia Gravelines együttesénél vendégszerepelt az Egis Körmend férfi kosárlabda csapata. A piros-feketék eddig nagyon jól teljesítettek, hiszen, mind a bajnokságban, mind pedig a Fiba Europe Cup-ban veretlenül álltak. Igaz ez utóbbiban eddig mindössze egyetlen meccset játszottak le a belga Limburg United ellen.
A keddi meccsen egy kicsit álmosan kezdett a körmendi együttes. A vendégek laza védekezése mellett az első negyedben 15 pontos előnyt tudott magának harácsolni a francia csapat, ez pedig a továbbiakban is meghatározta a játék menetét. A körmendiek ugyan a továbbiakban már kiegyenlített meccset tudtak hozni, de hátrányukat ledolgozni nem voltak képesek, így pedig elszenvedték az idei idény első vereségét.