A borravaló helyett/mellett jön a kötelező szervizdíj?

Budapesten két helyre tértünk be, mindkét helyen legombolták rólunk. És már Vas megyében is találkoztunk vele.

Tudjuk, hogy a jelenség nem új keletű, de az utóbbi időben kezd nagyban elharapózni.

Budapest, szombat este, hetedik kerület, karnyújtásnyira a híres-hírhedt bulinegyedtől. Persze, hogy felhúzzuk a cipőt és zsebretesszük a készpénzt.

Az utunkba kerülő szórakozóhelyeket nagyjából két kategóriába lehet sorolni: vagy zsúfolásig megteltek, a fiatalok a hideg ellenére a járdán isszák a sört, vagy gyanúsan üresek.

Végül találunk egy borbárszerű helyet, meglehetősen borsos árakkal, de legalább hangulatos, nem néz ki turistalehúzónak, egyben megvan a bizalmunk, hogy ténylegesen olyan bort kapunk, ami a borlapon le van írva.

Ki is rendeljük a Laposát, meg is kapjuk, alakul az este.

Néhány pohár után kérem a számlát. Kapom is, a végösszeg valamivel a fejszámolásom felett van. Nem foglalkozom vele, hozzácsapom a szokásos borravalót, de a csinos pincérnő közli, erre semmi szükség, a 12,5% kötelező szervizdíj már bent van az árban.

Diáknapi italpult a szombathelyi egyetemen. A pultosnak mennyi borravalót illik adni?
Nyugat.hu

Rendben

– mondom belenyugvóan, majd búcsúzóul egy figyelmes pillantást vetek az étlapra, aminek a tetején, ahol a cég neve, telefonszáma, adószáma stb. van feltüntetve, apró betűkkel valóban ott van ez az információ is.

Nem is nagyon gondolkodom rajta, belefutottunk egy ilyenbe, de végül is korrektek voltak, legalább utólag szóltak, hogy mi van.

Nem sokkal később egy körúti pizzás borozóban ülünk, hogy befejezzük a szombat estét.

A hely elég mezítlábas, de nem rossz. Itt is többet fizetek, mint amennyire fejszámolom, persze lazán hozzácsapom a borravalót is, végül is egyszer élünk, ahogy a népi klisé mondja.

Mikor elmegy a pincér, látom a számlán, hogy alapból benne volt kötelező szervizdíj is. Csak itt nem szóltak.

Remek

– könyvelem el, és eszembe jut a szentgotthárdi fürdő önkiszolgáló étterme, ahol nyáron szintén felszámolták a kötelező szervizdíjat. Nyilván ott azt kell megfizetni, viccelődhetnénk, hogy a pultból a pultra teszik a borsófőzeléket.

A jelenség azonban nem annyira vicces, egyrészt mert rejtett áremelést hozhat, másrészt mert újabb csavart visz a magyarországi borravalók amúgy is roppant zavaros rendszerébe.

Ön például ad borravalót a benzinkutasnak? A fodrásznak? A taxisofőrnek?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény