Bosits Bíborka győzelme a Grand Prix-n

A Bábolnai Ménesbirtok adott otthont a három állomásból álló Grand Prix sorozat fináléjának. Vas megyéből Bosits Bíborka diadalmaskodott gyermek kategóriában.

A versenysorozat első állomása Kiskunhalas, a második Balatonvilágos volt. A három helyszínen gyűjtötték a pontokat a versenyzők. Bosits Bíborka 22 ponttal zárta a versenyt, ami a győzelmét is jelentette.

A bábolnai versenyre harmadikként érkeztem 15 ponttal. Nem gondoltam, hogy sikerül nyernem, hiszen öt pont hátrányom volt az első, egy pont pedig a második mögött. Amikor hibátlan pályával sikerült az összevetésbe bejutnom, akkor kezdtem el bízni a sikerben, s jól tettem. Nagyon örülök az eredménynek. A hétvégi verseny különben is jól sikerült, hiszen többször lettünk helyezettek a testvéremmel, Bogival együtt.

Bosits Bíborka

Volt olyan versenyszám, ahol több mint 60 induló közül a hat helyezésből három a miénk volt. Most teljes gőzzel készülök a másfél hét múlva kezdődő Póni Európa Bajnokságra. Sajnos választanom kellett, hogy a gyerek Eb-re vagy a Póni Eb-re megyek, mert a szabályzat mindkettőt nem engedi. Én a Pónit választottam. Most Kaposváron a csodálatos " póncsimon" Amin a sor, hogy bebizonyítsa döntésem helyességét – nyilatkozta a kiváló fiatal díjugrató újabb nagy sikere után.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport