Bródy János felcsapott meteorológusnak a Country Jamboree-n

Esőben úszott a minifesztivál, de ő közölte: eljön majd az az év is, amikor nem lesz eső. Fotókon jelentjük Felsőcsatárról.

Az egy négyzetméterre eső cowboykalapok megnövekedett számából bárki kitalálhatta volna, milyen típusú zene lesz a középpontban, de azok, akik eljöttek a felsőcsatári dzsemborira, egyébként is tisztában voltak vele, hiszen ezért voltak hajlandóak a csapadék lezúdulása ellenére is kitartani. A rendezvény főszervezője, Lendvai Gábor kevésbé volt lelkes szombat délután:

még azt is el tudom képzelni, hogy jövőre már nem szervezem meg a jamboree-t

- mondta, de hajnalra talán már másképp látta, amikor a felpezsdült hangulat közepette még a rodeóbikát sem hagyták pihenni a megjelentek. Akik, tegyük hozzá, a westerncsizmát kénytelenek voltak nagy számban gumicsizmára cserélni. A többiről meséljenek képeink!

II.Country jamboree Felsőcsatár
Kattintson egy ízeset!
Nagy Zoli

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria