Marad a legsúlyosabb szintű terrorkészültség Brüsszelben, a vonatok nem járnak, az iskolák nem nyitnak ki

A belga miniszterelnök sajtótájékoztatón jelentette be vasárnap este.

Charles Michel, belga miniszterelnök a 4-es, legsúlyosabb szintű terrorkészültség meghosszabbítását jelentette be.

Holnap biztosan zárva lesznek a brüsszeli iskolák, de továbbra sem működik majd a tömegközlekedés sem.

Brüsszel 4-es szintű terrorkészültségben
deredactie.be

Déri Melinda, Belgiumban élő olvasónk azt írta, hogy sok nagy cég nem is engedi, hogy a dolgozóik beutazzanak dolgozni Brüsszelbe. A főváros teljesen üres, még mindig támadásoktól tartanak, aminek a tömegközlekedés lehet a legfőbb célpontja.

Gépfegyveres katonák az utcákon, a Scorpions fellép

Antwerpenben élő olvasónk elmondta, ott annyira nem látszik a Brüsszelhez hasonló helyzet, de nem is nagyon megy tömegbe. Melinda azt is elmondta, a félelem megoszlik, van, aki nagyon fél, van aki kevésbé. Saját magáról azt mondja, jobban figyel a környezetére, a szokatlan dolgokra, ha egy nyitott autót vagy elhagyott táskát észrevesz.

Azt is elmondta, a korábbihoz képest látványosan kevesebben voltak a boltokban is,

pedig a belgák őrülten vásárolnak vasárnap, mint amikor világ vége van

.

A Scorpions koncertje nem maradt el, rengeteg rendőr és katona őrzi a rendet, de az emberek biztonságban érzik magukat. Melinda elmondta, ennek ellenére nagyon fura az egész, soha hasonlót nem élt még át Belgiumban. Jövő héten mennének Madonna-koncertre, de szerinte az énekesnő le fogja mondani.

A Scorpions-koncert közelében is rengeteg a rendőr
Olvasónk

Melinda elmondta, furcsállja viszont, hogy Antwerpenben csak 3-as szintű készültség van érvényben, annak ellenére, hogy úgy tudják, Flandria területére is terveztek akciót.

Gépfegyveres katonák járőröznek az utcán, körülbelül három hete változtatták 3-asról 2-es szintűre a készültséget, majd a párizsi események után emelték a terrorveszély fokozatát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hajtóvadászat Brüsszelben: nem találják a terroristákat

A belga fővárosban van az egyik párizsi merénylő is.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Terror