Dolgozós hete kezdődik az országgyűlésnek hétfőn, és rögtön egy húsbavágó ügyben kell dönteniük. Polt Péter vezette ügyészség ugyanis nemrég kezdeményezte a fideszes Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését, azért, hogy gyanúsítottként kihallgathassák bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatti nyomozásban.
A gyanú szerint Simonka egy egész hálózatot alakított ki olyan uniós és hazai támogatások megszerzésére, amiket zöldség-gyümölcs termelők vehetnek igénybe beruházásokhoz, eszközbeszerzésekhez.
Az ügyészség szerint a támogatási kérelmekben jelentősen felülárazták a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket, így emelt összeget vehettek fel. Volt olyan is, hogy valójában használt eszközöket vettek, de újakat számoltak el. A munkák elvégzésére kiválasztott cégeknek a felülárazott vállalkozói díjból általában 45 százalékot vissza kellett adniuk Simonkának. Természetesen készpénzben.
Az ügyészség számításai szerint a Simonka által irányított hálózat 1,4 milliárd forintot csalhatott el.
Az országgyűlés minden bizonnyal felfüggeszti Simonka mentelmi jogát, erre utal, hogy az ügyészség nyilvánosságra hozta a megalapozott gyanút, és a kormánypárt emberei és sajtója sem állt ki a képviselő mellett.Egyébként, ha az eljárás végén Simonkát megfosztják képviselői mandátumától (erre a bíróságnak joga van), akkor a Békés megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerületben időközi választást kell tartani, Simonka ugyanis ott szerzett egyéni mandátumot.
A volt elszámoltatási biztos, Budai Gyula megint képviselő lesz
Budai Gyula 2018-ban nem szerzett mandátumot, pártja, a Fidesz egyéniben nem indította, a pártlistán pedig a biztos kieső 146. helyen szerepelt. Most mégis országgyűlési képviselő lesz, mert Balog Zoltán, aki az előző ciklusban az EMMI minisztere volt, új megbízatása miatt lemondott mandátumáról.
Budai akkor szerzett magának kétes hírnevet, amikor 2012-ben elszámoltatási kormánybiztossá nevezték ki, feladata az előző szocialista kormányok privatizációs és egyéb ügyleteinek vizsgálata volt. Munkája kevés eredménnyel zárult: a közel kétéves, azaz 22 hónapos kutatómunka során 1442 esetet vizsgáltak, 110 nyilvános jelentést készített, 61 esetben tett büntetőfeljelentést, amelyből 30 ügyben 2012 augusztusában még folyt a nyomozás, 7 ügyben történt meg vádemelés. A nyomozások során 47 embert gyanúsítottak meg, és 39 ellen emeltek vádat
Budai a Czeglédy-ügyben is jeleskedett. Miközben tavaly szeptemberben Mécs Imre és a V, mint Vas Egyesület Czeglédy mellett akart felszólalni a városi közgyűlésben, Budai az épület előtt a baráti sajtónak tartott sajtótájékoztatót Budai Gyula lejött egyet czeglédyzni Szombathelyre 2017. September 14. 13:51 , amiben a gyurcsányozás mellett kijelentette, hogy Czeglédy az MSZP és a DK pártpénztárát töltötte fel az
ellopott pénzzel
.Az idén márciusban pedig kijelentette Hoppá! A Fidesz szerint Czeglédynek nem rájuk, hanem Gyurcsányra vannak terhelő bizonyítékai 2018. March 09. 13:34 , hogy Czeglédynek nem is a Fideszre, hanem az MSZP-re és a DK-ra vannak terhelő bizonyítékai.
Budai Gyula hétfőtől ismét országgyűlési képviselő lesz.