Hoppá! A Fidesz szerint Czeglédynek nem rájuk, hanem Gyurcsányra vannak terhelő bizonyítékai

"Ezért védik, ezért falaznak neki és ezért akarták kihozni Czeglédy Csabát a börtönből"

Aki az elmúlt héten csak egy picit is kinyitott egy újságot, belenézett a tévé híradókba, vagy olvasta a netes oldalakat, akkor tudhatja, hogy Czeglédy Csaba alig egy napos kintartózkodása után ismét előzetes letartóztatásba került. Bár a törvény kimondja, hogy mentelmi jog életbe lépése miatt megszüntetett előzetes letartóztatást még egyszer ugyanazon ügyben nem lehet elrendelni, a NAV jogi csavarral mégis megoldotta, hogy bent tudják tartani Czeglédyt.

Czeglédy rövid kint tartózkodása alatt járt a hír tévé, Egyenesen című műsorában, ahol elmondta Czeglédy: Sokaknak az útjában voltam, de nem vagyok hajlandó belepusztuni 2018. March 01. 21:41 , hogy olyan dokumentumokat kapott Elios-ügyben, ami további visszaéléseket támasztanak alá. Az Eliosszal kapcsolatban azért tett panaszt az OLAF, az Európai Csalás Ellenes Hivatal, mert jópár olyan pályázatot írtak ki magyar városok önkormányzatai, amik direktbe a cégre voltak szabva. A vizsgált időszakban pedig Orbán Viktor veje, Tiborcz István volt a cég egyik vezetője.

Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője ma, Budapesten tartott sajtótájékoztatót. Kiemelte, szeretnék tudni, hogy Czeglédy Csaba, "aki az MSZP és a DK titkos pénztárnoka", mivel zsarolja Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét és az MSZP-t.

A Fidesz képviselője szerint ugyanis Czeglédy Csaba olyan információk birtokában lehet, amelyek kellemetlenek Gyurcsány Ferencnek és az MSZP-nek, és valószínűleg ezzel zsarolhatja őket.

"Ezért védik, ezért falaznak neki és ezért akarták kihozni Czeglédy Csabát a börtönből" - mondta, majd hozzátette, a DK-elnök és a szocialisták válaszát is várja ebben a kérdésben.

Pfu
x

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet