Magyarország először adhat otthont a világ harmadik legnagyobb sporteseményének. A döntés azonban nem olyan nagy meglepetés, hiszen júliusban az IAAF tanácsa Buenos Aires-i ülésén a magyar fővárost javasolta házigazdának. Az IAAF elnöke, Sebastian Coe akkor úgy fogalmazott, hogy Budapest a preferált helyszíne a 2023-as atlétikai világbajnokságnak.
Már csak egy valami hiányzik: egy szép kis stadion, ugyanis a sok focistadion közül egyik sem alkalmas arra, hogy otthont adjon az atlétikai versenyszámoknak. Az Index értesülései szerint a Napur Architect Kft. vállalta a létesítmény felépítését, nem kevesebb, mint 4,7 milliárdért. Az persze még korántsem biztos, hogy valóban sikerül ennyiből megépíteni. A tervek már készen is vannak: 55 ezer fős lesz a befogadóképessége, de érdemes tudni, hogy a vb után visszabontják majd 15 ezer fősre, ugyanis nálunk nincs túl nagy érdeklődés az atlétika iránt. Aztán ki tudja, lehet, hogy majd változik a helyzet a világbajnokság után.