Nem először vett részt a Nyugat.hu a melegek, leszbikusok, transzneműek szokásos évi menetén, tavaly és tavalyelőtt is tudósítottunk képekkel - idén pedig már több más sajtótermék mellett mi is odaálltunk névvel, logóval a jó ügy mellé. A rengeteg céges támogató mellett - amik között még a Google is ott volt, fő kezdeményezőként - soha nem látott tömeg társult a hangos vonuláshoz, repkedtek a mosolyok, dübörögtek a kamionok, feszültek a vádlik a pattogástól, Dr. Motte is megirigyelte volna azt, amit láttunk. Szviárványszínű fotógalériában mutatjuk a derűs szombatot, a képre tessék klikkelni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!