Bükön nyitotta meg hetedik, egyben legújabb Vas megyei üzletét a Penny – közölte lapunkkal Kazatsay Eszter, a cég magyarországi kommunikációs vezetője.
Hozzátette: „Fontos számunkra, hogy az ország minél több területén elérhetővé tegyük a megfizethető árú, és kiváló minőségű termékeinket. Éppen ezért nagy örömünkre szolgál, hogy éppen Bükön nyithatjuk meg legújabb üzletünket, hiszen a fürdőváros turisztikai látogatottsága miatt még nagyobb közönséghez leszünk képesek eljuttatni ezeket. Arra pedig különösen büszkék vagyunk, hogy a korszerű rendszereknek köszönhetően ezzel az üzlettel is egy lépéssel közelebb kerülhettünk fenntarthatósági céljainkhoz.”
Az új üzlet Bük központjában, a Kossuth Lajos utcában található.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!