Chá Chicago celebjei! (Kritika)

Mert nem élhetünk muzsikaszó nélkül, egy vidéki színházi évad meg főképp nem telhet el anélkül, hogy legalább egy nagyszabású szélesvásznú musicallel ne rukkoljon elő. Ha van hozzá apparátusa, ha nincs, kötelező. Szombathely színháza is kényesen ügyel az évi rendes zenés szórakoztatásra, pár éve az Anconai szerelmeseket Boldogságazúr 2009. November 03. 11:29 a szombathelyiek csoportosan nézték újra, a tavalyi Béres Attila rendezés, a Kabaré Nem lehet megunni – a Kabaré Szombathelyen 2011. March 21. 08:43 is hasonló népszerűségnek örvendett.

Nem csoda hát, hogy folytatásként a Kabaré szerzőpárosának újabb Broadway-musicalja került a WSSZ repertoárjába, a bűnök városának zenés színháza, a Chicago. A darab nálunk ugyan kevésbé kultikus, jó, ha egy-két dal cseng ismerősen, de a musicalből készült Oscar-díjas film sokaknak rémlik.

Cella tangóztunk

A Chicago más mint a Kabaré, jó ha tudjuk, mielőtt hasonló mélységeket várnánk tőle. A történet annak ellenére ordas közhely, hogy a celebritás és a bulvár-hatalom fogalmának körbejárása megunhatatlan téma. Ráadásul mi magyarok alig pár évtizede éreztünk igazán rá az ízére. Ebben a darabban azonban a fricskán kívül más nagyon nincs (vagy nekem nem jön át).

Alig történik valami, nincsenek hősök, csak kurvák és kurafik, vagy észrevétlen celofán-emberek, egyedül a felakasztott bevándorlóval kapcsolatban merülhetnek fel kétségek, tán ő az utolsó, akibe szorult némi tisztesség, nem is helyi termék, bár része a couleur locale-nak.

Szombathelyi Chicago, katt a galériáért

Mészáros Zsolt

Merthogy a szervezett bűnözés virágkorának Chicagojában már azon se csodálkozol, ha kilövik alólad a nőt… A múlt század húszas éveinek végén járunk, ahol az alkoholtilalom olyan láncreakciót indított el, hogy tisztességesnek maradni luxus. Ebből a miliőből csupán egyetlen módon lehet kiemelkedni, ha rólad szólnak a hírek.

Főhősünk Roxie Hart, a kóristalány rivaldafényre vágyik, arról ábrándozik, hogy egy napon ő is a revüsztár, Velma Kelly nyomába léphet. Ez már-már sikerül is neki, ugyanis amikor Velma kettős gyilkosság miatt börtönbe kerül, hamarosan Roxie is ott találja magát, szintén gyilkosság miatt, miután elteszi láb alól hűtlen szeretőjét. A sztárügyvéd, Billy Flynn Velma után az ő esetét is elvállalja: Roxie sztár lesz, az újságok szalagcímei csak vele foglalkoznak...

Mi a bűn, hol az igazság? Sehol

Persze ha a darab mélyre szántunk – minő véletlen - ugyanaz a helyszín (USA) és ugyanazok a morális dilemmák (mi a bűn, és hol az igazság), mint a kamarateremben futó Tizenkét dühös embernél. Csak nagyon más megközelítés. A második felvonásban még a helyszín is ugyanaz, látjuk Roxie tárgyalását, a 12 esküdtet, ahogy hallgatja a szívbemarkoló előadást. Itt viszont 12 dühös helyett egyetlen komikus figura, Vass Szilárd személyesíti meg az összes ítélkezőt. (Szombathelyi színészi megjelenéseinek a csúcsa ez a karikatúra-sor.)

Már-már várnánk, hogy közben helyszíni közvetítésben kapcsoljanak át a fent folyó drámai tárgyalásba – de nem ütik le a magas labdát.

Mister Celofán és a sztárügyvéd

Mészáros Zsolt

A Chicago az a darab, ahol kristálytisztán látszik, mennyi tehetség, mennyi ügyesség van ebben a társulatban, viszont az esetlenségek is szembetűnőbbek.

Jó színészeik vannak, Nagy Cili (láttam őt még jó tíz éve zalaegerszegi darabokban, meg kellett jegyezni a tehetségét) minden zamatával jól hozza ezt a szőke libát, ráadásul a hangja is tökéletes a szerephez. Fekete Linda a Kabaréban már bizonyított, izgalmas jelenség. Párosuk azonban Nagy Cilivel mégsem működik annyira jól, tán épp azért, mert annyira mások, hogy a duóban ez szembetűnő.

Konferansziéként Kálmánchelyi Zoli is telitalálat. Fehér clown-arcában sugárzik a kék szeme, gumifiguraként mozog a színpadon. Szabó Tibor Amosa, ahogy Szerémi Zoltán velejéig romlott negédes ügyvédje is meggyőző. Kiss Marinál először kétségeim voltak, miként fogja a börtönvilág nagyfőnökét, a cella-mamát épp ő alakítani. Parádésan, eltűnt Kiss Mari, és az egyik legszerethetőbb szombathelyi színpadi alakítást láthattuk tőle.

Nem tudom igazán megfogni, mi hiányzott

A rendező Keszég László bravúrosan oldotta meg a tér korlátait, nem bajlódott a túl sokat a díszletezéssel, helyette a kivetítőkön folyamatosan animációk futnak. Színesítik, aláfestik a jeleneteket, ügyes megoldás. Az első felvonásban kifejezetten élvezzük az animációkat, a másodikra mintha elfogyott volna az új ötlet, ugyanazok a képek köszönnek vissza. Jó viszont, hogy a főszereplőknek saját nótájuk, saját animációjuk is van, ami folyton visszatér. Nem operáltak korabeli film-jelenetekkel (ahogy például a Győri nemzeti előadásán tették), nem is hiányzott, izgalmasabb vizuális világot teremtettek.

Katt a galériáért

Mészáros Zsolt

Ami nem tetszett a Chicagoban, részben talán annak is volt köszönhető, hogy túlontúl közel ültünk. Bár társaságunk férfitagjait nem zavarták a szemük előtt el-elúszó dekoltázsok, nekünk a revü, és a show –részek kevésbé voltak lenyűgözőek. Nem tudom igazán megfogni, mi hiányzott, ahhoz még egyszer neki kéne futni, hiszen a tánckar lányai, ha kellett tüzesek voltak, jól énekeltek. Csak valahogy a romlott nagyváros és a revü hangulata, a fény és a csillogás nem jött át.

Ezúttal a lányok ruháival is bajaim voltak, érdekes tervezés, de azt kellett megállapítanom, alig akadt táncoslány, akinek jól álltak volna. Bár ha belegondolok, Nagy Cilin és a manöken alakú Märtz Fruzsinán kívül kevés nő akad, akinek egy keresztbe-csíkos mini jól áll…

A Chicago-t nem kell túl komolyan venni, és ha nem várunk tőle túl sokat, és rá tudunk érezni az ízére, remekül szórakozhatunk, nagyokat röhöghetünk. A szövegben a régi(?) történet sorai mögül mai poénok vigyorognak elő, köszönhetően a két nyelvzsonglőr fordító, Hamvai Kornél és Varró Dániel munkájának.