Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Civilizációs törés Németországban és nálunk

A németek elvégezték a múlttal való számvetést, voltaképp ezért tudnak az emberiség szemébe nézni. Mi azonban a saját magunkéba sem tudunk.

Angela Merkel tegnap kiadott egy közleményt, mivelhogy május 8-a volt. Hetvenhat évvel ezelőtt ezen a napon ért véget Európában a háború, ami egyet jelentett a nácik, ha nem is a nácizmus legyőzésével, és a német nép azóta is néz szembe önmagával, mit is tett. Ebben a viszonylatban az én, mi, ők sajátságosan keveredik, a kollektív bűnösség és felelősség az egyénével, egy azóta is kibogozhatatlan gombolyag vagy halmaz, mert mindenki egy fogaskerék, ha a legkisebb is.

Ez elől menekvés nincsen, ha a lelkiismeret szikrája él az emberben. Mára lassan viszont történelemmé szelídülve annyi maradt, hogy ilyen napokon emlékezve hívjuk fel a figyelmet a megismételhetetlenségre, ami bármikor előfordulhat. Merkel azt mondta: “véget nem érő, örök kötelesség a nácik áldozataira emlékezni” , és tegnap találkoztam olyan hozzászólással a hír alatt, amelyik bőszen komcsi-zsidózott, mint ahogyan nálunk futballmeccseken is indul a vonat, a belügyminiszter pedig nem ért a futballhoz.

A németek elvégezték a múlttal való számvetést, voltaképp ezért tudnak az emberiség szemébe nézni. Mi azonban a saját magunkéba sem tudunk, itt az emberek minden nehézség nélkül alakulnak át nyilas keretlegényből ávóssá, kommunista párttitkárból kereszténydemokrata szentfazékká, liberálisból fasisztává. Magyarország barbaország kivizsgált és értékelt múlt nélkül, itt soha senki nem nézett szembe önmagával, itt mindenki partizán és ministráns egyszerre.

Varga Judit Portóban, az uniós csúcson, ahová a gazdájával genderezve buzizni mentek, valami bocskaiban, vagy mentében jelent meg, mert ő is a múlt nélküli bambaság állapotában leledzik, és nem tudja, hogy az öltözetével nem esztétikai, hanem etikai bajok vannak. Ahogyan nem tudja a bocskaiban parádézó Kövér sem.

Ezek belerongyolnak a történelembe, mert ez a ruházat nem az idilli és bukolikus Magyarországot, hanem a keresztény, úri Magyarországot idézi, s mindazt, ahová az vezetett, végül is Trianonnal, amit inkább Károlyi nyakába varrnának, és végül az indul a vonattal. Négyszázezer emberrel, amit a németek nyakába sóznak. Merkel mama csak emlékezzen, nekik ehhez közük nincs.

Dehogynem. Merkel még a soá okozta civilizációs törésről is beszélt, amit úgy-ahogy bekátyúztak pár generáció alatt onnan indulva, hogy Auschwitz után nem lehet verset írni, egészen a befogadó és nyitott társadalomig, ami ellen Orbán oly bőszen harcol. Merkelnek ez a két tegnapi gondolata az örök kötelességről és a civilizációs törésről mutatja nekünk, hogy Orbán hiába csókolgatja a kezét mint valami bugris, távolabb tőle nem is állhatna, ami az ő személyes nyomora.

Ami viszont a mi tragédiánk, hogy Magyarország is olyan messzire került az Audin kívül Németországtól, amennyire csak lehet. Ha a civilizációs törést képpé formáljuk, akkor azt kapjuk, hogy most csörömpölnek az üvegek, ahogyan száguldunk az alagútban a végtelen sötét felé.

Vannak kivételes helyzetek és tökéletes pillanatok, amelyekben összesűrűsödik a világ. Ilyen volt tegnap, amikor Merkel lelkiismeretét olvasgattam Varga Judit mentéjére gondolva, és valami sorsszerűségből fakadóan a YouTube-on elibém került egy francia manus, bizonyos Bernard Lavilliers, akiről eddig én az életben nem hallottam.

Ő egy koros, pocakos, ősz férfi-bácsi, aki reggae-t játszott nekem a zenekarával a francia sanzonok beütésével felváltva dalolászva angolul és franciául, és az egészből olyan tömény melankólia sugárzott, hogy sírni lett volna jó. De elszégyelltem magam a pókok előtt. Ez a Lavilliers, és amit művel, maga a globalista internacionalizmus, mint kies hazánk momentáni ellenfele a buzikon kívül.

Ekkor döbbentem rá, hol is élek. És eszembe jutott még Hans Schnier, Böll bohóca, aki a sántikáló magányba menekült a keresztény németek elől, akik önvizsgálatuk során megfeledkeztek arról, hogy annak idején keresztényileg küldték Schnier húgát a Hitlerjugendbe meghalni. Schnier undora az enyém is.

Korokon és országokon átívelve, tegnap épp Varga Judit mentéjében testesülve meg, és szembesülve a körülölelő ocsmány, tudatlan képmutatással. Hogy oly korban adatik élnem, amire majd, amikor én már nem leszek, vissza fognak tekinteni becsületes és okos elmék, vizsgálva a civilizációs törést, amit most szenvedünk el épp. Vagy ilyen visszatekintés nem lesz, de akkor már Magyarország sem lesz.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény

Tovább az oldalra