Csak a szokásos: amikor a leginkább szükség lenne rá, leállt az Ügyfélkapu

Ma van az SZJA bevallás benyújtási határideje.

„2023.05.22-én van az SZJA bevallás benyújtási határideje. Ezen a napon már délutántól folyamatosan szakadozott az adatkapcsolat a NAV rendszereivel, majd nagyjából este fél nyolctól a Központi Azonosítási Ügynök nem volt elérhető, így egyetlen kormányzati rendszerbe se lehetett belépni” – áll a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete közleményében, melyre a 444.hu hívta fel a figyelmet.

Este 9 órakor ugyanez volt a helyzet, minket ez a kép fogadott, amikor megpróbáltunk bejelentkezni:

Leállt az Ügyfélkapu
Nyugat.hu

A kormányrendelet szerint mindenesetre az ESZJA bevallási határideje automatikusan meghosszabbodik, ha legalább 4 órán át tartó üzemzavar akadályozta az elektronikus ügyintézést.

Ruszin Zsolt, az MKOE elnöke jelezte, hogy az ESZJA rendszer a mostani hiba mellett is több informatikai problémával küzd, nem képes elmenteni a megszerkesztett bevallást és hamis hibaüzeneteket ad válaszul, például azt írja a munkamenet közepén, hogy másik böngészőben meg van nyitva az oldal, ami nem igaz.

Szerinte a ma esedékes bevallások, így az ESZJA-bevallás határidejét is meg kellene hosszabbítani. Annál is inkább, mivel leállt az online számlák lekérdezése is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech