Visegrádi szállodánkkal szemben áll meg a távolsági járat, ahonnan kétszáz valahány forintért átvisz a busz a szomszédos Dömösre.
Innen indul jó néhány túraútvonal a Pilisbe, és innen lehet a legegyszerűbben megközelíteni a Rám-szakadékot is.
Elvileg kanyarog felfelé egy erdészeti út is, de egyrészt már a faluban ki van írva, hogy tilos a behajtás, másrészt nem is lenne stílszerű.
Egy darabig Dömös utcáin kanyargunk, az utolsó házaknál megszólít bennünket egy idős férfi, és arról igyekszik meggyőzni bennünket, menjünk inkább a Prédikálószékre, mert onnan pazar a kilátás, és nem olyan „nyirkos-nyálkás”, mint a Rám-szakadék.
Minket viszont nem lehet eltéríteni a tervezett úti céltól. A hely már évek óta a bakancslistánkon van, mint afféle kötelező gyakorlat a magyarországi túrázónak.
Egy bő két kilométeres laza, de felfelé tartó erdei séta után érünk a szakadék alsó bejáratához, amit akkurátusan ki is tábláztak. Felülről mellesleg nem is engedélyezett a bejárás és később azt is megértjük, hogy miért.
Az erdő szép, mint mindig és mindenhol, de Pilis még ezen felül is mindig meglep, valamiért még mindig nehezen hiszem el, hogy ennyi romantika és szabadság tobzódik a főváros közeli hegyekben. Az is igaz, a kezdetekben mérsékelten drámai a táj, a túraút itt “csak” afféle vízmosás.
Aztán ahogy jutunk előbbre és magasabbra, úgy lesznek meredekebbek a falak és nehezebben kezelhető a lábunk között futó patak, amin olykor át kell gázolni, olykor a szélén egyensúlyozni.
Kora nyári hétköznap délelőtt van, tömegek nincsenek, de azért rendszeresen felbukkannak túrázók előttünk és mögöttünk, amatőrök és profik egyaránt. Vannak, akik zerge ügyességével és sebességével veszik az akadályokat, mások, lassabban megfontoltabban haladnak. Még egy futó is feltűnik, amin azért meglepődünk. Magyarországon nehezen lehetne ennél extrémebb futópályát …
Az interneten korábban látott fotók alapján nem tudtuk beazonosítani, hogy mennyire nehéz terep ez, mert egyrészt papíron tanösvény, ami kategória általában nem tartogat különösebb kihívásokat, másrészt a sziklákra erősített fémlétrák azért mást sugalltak.
Nos, az igazság a kettő között van valahol. Átlagos fizikai adottságokkal, némi motivációval és egy jó pár túra cipővel simán teljesíthető ez a szűk két kilométer, a nehezebb részeknél kapaszkodók, fémlétrák segítik az előrejutást. Aki alapból tart az ilyenektől, az nyilván nem jön ide.
A szurdoktól amúgy el sem fáradunk igazán, de miután felkapaszkodunk az utolsó lépcsősoron, üldögélünk néhány percet egy kellemes pihenőhely padjain, majd úgy döntünk, hogy nem a többség által használt, a szurdokkal gyakorlatilag párhuzamos turistaúton megyünk le, hanem tekergünk egyet az errefelé meglepően változatos pilisi erdőben. Itt először egy kissé eltévedt párba botlunk az erdő sűrűjében, majd két osztag katona is szembe menetel velünk a fák között.
Így lesz összesen 11 kilométeres a gyalogtúránk, amikor beérünk, pontosabban majdnem befutunk Dömösre a buszmegállóhoz, ahol éppen megcsípjük a Visegrádra visszavivő járatot. Mindehhez egyébként csekély 4 óra kellett, amennyit azért mindenki ki tud szorítani az idejéből.
A Prédikálószék meg majd legközelebb.
