Családi okok miatt újabb légióst cserélt a Körmend

Walter Lemon helyett Will Walker érkezett.

December 23-án Körmendre igazolt Will Walker. Az amerikai irányító legutóbb Szaúd-Arábiában, az Uhud Medina együttesében szerepelt, ahonnan néhány nappal ezelőtt utazott haza. Az 1987-ben született, 183 centiméter magas, 80 kilogramm súlyú játékos nem ismeretlen Magyarországon. Januárban Bulgáriából, az EuroChallenge sorozatban is szereplő Rilski együttesétől érkezett a Nyíregyháza csapatához. Márciusban Körmenden például 36 pontot szerzett három triplával, de számos olyan mérkőzése volt még, amelyen kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A magyar bajnokságban 19 találkozón közel húsz pontos átlagot produkált, négy és fél gólpasszal és közel négy labdalopással kiegészítve. Walker több hazai klub látóterében is ott volt, végül az Egis Körmend ajánlatát fogadta el, így ő lesz a csapat harmadik idegenlégiósa Walter Lemon helyett, akit súlyos családi gyász ért. A játékos ezért utazott haza a Pakson lejátszott mérkőzés után az Amerikai Egyesült Államokba. Walter édesanyjaként szeretett nagymamája hunyt el néhány nappal ezelőtt, emiatt a játékos várhatóan hosszabb ideig a tengerentúlon marad, ezért döntöttek a felek úgy, hogy Will Walkerrel pótolják a hátvédet - írja a körmendi csapat a közleményében.

Will Walker
Vágvölgyi Bálint

Charles Burgess szerződése szerint december 21-én dönthette el a klub, hogy a szezon végéig igényt tart-e az ő szolgálataira. A vezetőség és az új vezetőedző úgy ítélte meg, hogy Charles szerződésének véglegesítéséhez több időre van szükség, ezért újabb megállapodás született vele. Egyelőre még csak szóban, de bármelyik pillanatban megérkezhet az írásbeli visszaigazolása annak, hogy a játékos 2015. 01. 31-ig, vagyis a Pécs elleni mérkőzésig biztosan a csapat tagja marad. A folytatásról ekkor születhet döntés.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport