Nem okozott különösebb meglepetést, hogy az lett az állami társkeresős ökörségből, ami az már az alapötletbe bele volt kódolva: minden helyszínre ki lehetett volna akasztani a Rohadt Nagy Láblövés táblát. Már persze az eredeti célokat tekintve, ami úgy szólt, feketén-fehéren, hogy
felhívni a figyelmet a tánc nyújtotta ismerkedési lehetőségre, hiszen egyre több az olyan fiatal, akiknek nincs terük az ismerkedésre.
Csakhogy vasárnap, ahogy hallani-olvasni lehetett (kollégánk is ezt tapasztalta a szombathelyi változaton), az események nem szóltak másról, minthogy bemutatkozott egy rakás tánctársulat az ország minden részén. Több helyen gyereknapba belegyúrva! Ha csak nem a házasságtörések elősegítésére utazott a kormány, akkor ez bizony rusnyán félrement.Komolyan vehetetlen
Ha akadt is olyan félénk huszonéves, aki tényleg komolyan vette a komolyan vehetetlent, és utolsó felragyogó reménysugárt vizionálva elment az egyik Párválasztóra, az életének legnyomorultabb pillanatait élhette át egy salsa-előadás közepette, két gyerekzsivaj között meg könnyen arra a végkövetkeztetésre juthatott, hogy na tessék, még itt is agyonver engem a sors. És akkor ma Soltész Miklós családügyi államtitkár még egy olyan monológgal is kamera elé állt, ami után meg aztán egy kiszáradt folyómedret is telesírhatna a szerencsétlen szingli, az ugyanis véletlenül sem a lényegről szólt, hanem valami eszméletlenül szürreális ujjal mutogatásról:
Soltész először a bullshit-generátort tornássza fel üzemi hőmérsékletre, amikor új lehetőségekről kezd beszélni, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy vannak dolgok, amiknek az a természete, hogy természetes módon alakuljanak ki - az állami hátszél nem szimplán csak kevés, de rendszeridegen is attól, hogy két fiatal között működni kezdjen a kémia.
Aztán hamar belesüpped egy teóriába, ami annyira éjsötét, hogy még vak komondornak sem kell lennünk hozzá: Bajnai anarchistáiról (!) kezd beszélni,
akik egyébként egy székházfoglalásban részt vesznek
, és hát ők voltak azok is, akik feltörték az esemény weblapját. A kezdeti döbbenet után fordítsuk le: egy fideszes államtitkár a Gyurcsány által 2006-ban frissen kinevezett kormánybiztos csettintésének tulajdonítja a Gyurcsány miatt utcai randalírozásba kezdő huligánokat, majd egy Facebook-oldal meghekkeléséről beszél, miközben csak annyi történt, hogy egy kisebb trollhadsereg kommentelte szét ártatlanul vicceskedő kommentjeivel az oldalt.Kilóg a lógika
És még folytatja: szerinte nem lehet elvitatni a rendezvény sikerét, mert az, hogy
több mint tíz helyszínen az eső ellenére több mint 100 táncegyüttes és 2000 táncos mutatta be produkcióját több mint 5000 fiatalnak azt mutatja, hogy szükség van ezekre a törekvésekre.
Nem tudom, szólt-e valaki a társadalmi folyamatokat elvileg szemmel tartó Soltésznak, hogy Magyarországon tízmillióan laknak, az említett résztvevői létszám ennek 0,5 ezreléke, de a híradások alapján talán még ez is túl lett becsülve kicsit (kivéve, ha az ötéveseket is a fiatalok közé soroljuk). Persze mit várjunk attól a párttól, ami rendre több embert hallucinál a saját bulijaira?Nem tudom, mi a rosszabb, ha nettó hülyeségeket hülyén előadó emberek ülnek ilyen magas pozíciókban, vagy amikor a nettó hülyeségek mögött esetleg a vezér irányába küldött nyelvcsapkodási szándék lakozik. Reméljük, hogy Soltész Miklós csak álmodott egy barackfáról, és az arról lecsapolt jó házipálinka mondatta csak vele ezeket a sorokat, mert ha nem így van, és tényleg ez a mai magyar államtitkárfelhozatal, akkor súlyos gondokkal küszködünk.