A szombathelyi önkormányzat nem tud arról, hogy csalók verték volna át

Nemrég röppent fel a hír, hogy több önkormányzattól húztak le milliókat csalással, a listán Szombathely is rajta volt.
Ma reggel írtuk Szombathelyt is ugyanazzal a trükkel húzták le milliókra a csalók, ahogy hat másik önkormányzatot 2019. November 21. 07:04 az Indexre hivatkozva, hogy Pécs mellett több várost, köztük Szombathelyt is csalók verték át. Az Index az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK) nevezte meg forrásának, mint írták, Pécset 18 millió forinttal károsították meg.

A csalás lényege Pécs esetében az volt, hogy a csaló egy önkormányzati beruházásnál - ebben az esetben egy bölcsődefelújításnál - az önkormányzatnak úgy írt egy levelet, mintha ő lenne az alvállalkozó, és azt kérte, hogy az addigi helyett egy másik bankszámlára utalja el a fennmaradó 18 millió forintot. A másik bankszámla természetesen a csalóé volt, melyről gyorsan el is tüntette a pénzt.

A pénzt persze azonnal levette a számláról, a bank így vissza sem tudta utalni azt, úgyhogy az önkormányzat és az alvállalkozó is feljelentést tett az ügyben.

Megkérdeztük a szombathelyi önkormányzatot, hogy valóban történt-e hasonló, válaszukat szó szerint közöljük.

A szombathelyi önkormányzat válasza

  • nincs tudomásunk arról, hogy Önkormányzatunkat érintően az ORFK bármilyen nyomozást folytatna, így természetesen Önkormányzatunk semmilyen feljelentéssel nem élt az ORFK felé;
  • lényeges az is, hogy Önkormányzatunk a beruházások kapcsán kizárólag a fővállalkozókkal áll szerződéses kapcsolatban, és kizárólag irányukba teljesít kifizetéseket, az alvállalkozók felé nem.
  • Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet