A körmendiek öt pontja is kevés volt a kosárválogatottnak

Csehországban szenvedték el első vereségüket az Eb-selejtezőkön Tóth Norberték.

A magyar férfi kosárlabda válogatott vasárnap este Csehországban lépett pályára az Eb-selejtezők E-csoportjának 3. fordulójában. A mieink végig rohantak az eredmény után, és ezúttal nem sikerült a bravúr, 66-63-ra kikaptunk, ezzel elszenvedtük első vereségünket a selejtezőkön.

Az Egis Körmend játékosai közül Ferencz Csaba 3, Tóth Norbert pedig 2 pontot dobott.

Sztojan Ivkovics, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: Ez egy remek mérkőzés volt. Visszajöttünk a meccsbe, de a végén három labdát is eladtunk, ezért szenvedtünk vereséget. Van néhány játékosunk, akik többet játszanak a válogatottban, mint a klubcsapataikban. A vereség ellenére nagy öröm volt számomra visszatérni Csehországba, hiszen korábban játszottam a brnói csapatban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport