Csúcstalálkozón tárgyalna a békéről Ukrajna február végéig

De ragaszkodnak ahhoz, hogy Oroszországot állítsák nemzetközi bíróság elé.

Az ukrán kormány arra törekszik, hogy jövő év február végéig csúcstalálkozót rendezzenek a békéről, lehetőleg az ENSZ-ben António Guterres főtitkár közvetítésével – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az AP amerikai hírügynökségnek hétfőn adott interjúban.

Kuleba úgy fogalmazott, Ukrajna mindent megtesz azért, hogy megnyerje az Oroszország ellen vívott háborút 2023-ban. Hozzátette, hogy a diplomácia mindig fontos szerepet játszik, minden háború diplomáciai úton ér véget.

Arra a kérdésre, hogy Moszkva meghívást kapna-e erre a csúcstalálkozóra, azt felelte, hogy ehhez először Oroszországot nemzetközi bíróság elé kellene állítani háborús bűncselekmények miatt. „Csak ezen a módon kaphatna meghívást” – szögezte le az ukrán külügyminiszter.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek