Czeglédy: Kizártnak tartom, hogy bárki meg akarná bontani a városvezetés egységét

A szombathelyi városi képviselő a Facebookon írta meg véleményét arról, hogy egy MSZP-s alpolgármester és egy szocialista képviselő igazolt át a DK-ba.

"Horváth Attila és Kopcsándi József 2019-ben is egyéni körzetben nyertek. Fő feladatuk a választókörzeteikben élők képviselete és nem a pártpolitizálás. Mindketten sokat dolgoznak, elérhetők, szívügyük városunk. Szerintem ez a fontos, és nem az, mely pártnak tagjai. Persze korántsem bánom, hogy a DK-ban folytatják munkájukat, részvételükkel tovább erősödik ez a közösség" - írta a Facebook-posztban Czeglédy Csaba független városi képviselő.

A héten Horváth Attila alpolgármester és Kopcsándi József képviselő jelentette be Egy újabb szombathelyi alpolgármester váltott pártot, és csatlakozott hozzá egy képviselő is 2023. February 01. 08:23 , hogy az MSZP-ből átigazol a Demokratikus Koalícióba. Mindez nem jelent komoly változást, hiszen a várost jelenleg vezető koalíció az Éljen Szombathely! szövetség színeiben indult és szerzett többségi mandátumot. A szövetségnek az MSZP és a DK is tagja volt már korábban is.

A városvezetés ezzel a képpel reagált a történtekre, hátul középen Horváth Attila alpolgármester
Forrás: Facebook / Dr. Nemény András

"Teljesen mindegy, ki melyik párt tagja, ők együtt alkotnak egy közösséget, a közgyűlésben pedig egy frakciót. Kizártnak tartom, hogy bárki ezt az egységet meg akarná bontani, hiszen pont ebben rejlik a fő erejük" - írja Czeglédy.

Hozzátette: "Az Éljen Szombathely! képviselői a szombathelyiekhez lojálisak, városunkat szolgálják és nem pártokat. Ezért is tudok velük együtt dolgozni."

A képviselő a poszttal valószínűleg reagálni akart a megyei napilap cikkére, a Vas Népe ugyanis azt írta az átigazolásokról, hogy szakadhat a baloldali frakció, és a DK-s képviselők belső ellenzéket hozhatnak létre.

Érdekes módon a Hír TV másként értelmezte a történteket. A helyszínről bejelentkező munkatársuk pont az ellenkező következtetésre jutott, mint a Vas Népe. A helyismeret hiányára utalhat, hogy a riporter Kopcsándit átnevezte Kopcsenkónak.

Czeglédy Csaba egyébként független képviselőként szerzett választókerületi mandátumot 2019-ben. Tavaly a DK jelöltjeként indult az országgyűlési választásokon, de információink szerint nem tagja a Demokratikus Koalíciónak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet