Czeglédy Csaba: Büntetőperben ítélték el a Pesti Srácok két munkatársát

A bírósági eljárás még 2019-ben indult, és a csepregi Szabó Bálint is szerepelt benne.

„Füssy Angéla és Szarvas Szilveszter propagandisták bűnösök rágalmazás bűncselekményében! Hosszú eljárás végére tett ma pontot az elsőfokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság: mindketten az általuk irt cikkekben rágalmaztak engem. Az évek során semmilyen érdemi védekezést nem tudtak kifejteni. Nyilván, hiszen pontosan tudták, hogy hazudtak rólam” – írta Facebook-posztjában Czeglédy Csaba városi képviselő, az ellenzék közös országgyűlési képviselő-jelöltje a Vas 1-ben.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon megrovásban részesítette Füssy Angélát és Szarvas Szilárdot, a Pesti Srácok nevű kormánypárti lap két munkatársát.

Az ügyről már 2019-ben beszámoltunk, Nem mentek el a bírósági tárgyalásra a Czeglédy Csaba által feljelentett kománypárti újságírók 2019. January 16. 14:21 ennek lényege, hogy a Vas megyei szocialista tagtoborzási botrányról, és Zuschlag Jánossal való kapcsolatáról elhíresült Szabó Bálint azzal vádolta meg Elutasította az ügyészség a Czeglédy Csaba elleni újabb feljelentést 2017. November 22. 10:02 az akkor letartóztatásban lévő Czeglédy Csabát, hogy Botka László megbízásából több tízmillió forinttal akarta őt megvesztegetni, és erről írt megtévesztő módon a kormánypárti lap. Az ügyben Czeglédy ellen tett feljelentést egyébként az ügyészség már 2017-ben elutasította. Elutasította az ügyészség a Czeglédy Csaba elleni újabb feljelentést 2017. November 22. 10:02

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet