- Gyanítom, Szombathelyen ma is legtöbben onnan ismernek, hogy nyolc évig Te voltál a Művészetek Háza vezetője. Aztán következett a színházalapítás előkészítése, majd a Weöres Sándor Színház Thea-tere. Nemrégiben váltottál, a városházán kulturális vezető lettél. Pontosan milyen titulusban, milyen feladatkörben dolgozol?
- Kulturális és sportiroda vezetőként. Ez a két terület (a kulturális és a sport) a szombathelyi városházán ezidáig külön vezetés alatt működött, idén a szervezeti változásokkal együtt az irodákat is összevonták. Ennek az élére választottak meg.
- Miért váltottál?
- Érdekes történet ez, mert ugye ha valaki bekerül a hivatalba, pláne közép- vagy felsővezetői szintre, akkor megindulnak a pletykák arról, hogy az illetőt milyen rokoni vagy baráti szálak fűzik a városvezetéshez, másrészről egyből tudni vélik politikai hovatartozását is. Nálam egyik sem játszott közre, a szakma hozott ide. És, tegyük hozzá, a véletlenek sorozata. Minden ott kezdődött, hogy decemberben a Nemzeti Kultúráért Egyesülettől kaptam egy körlevelet, amelyben engem is felkértek arra, hogy készítsek egy tanulmányt arról, milyennek látom napjaink kulturális helyzetét. Az egyesületnek az a Csányi János a vezetője, aki korábban a Bárka Színházat is igazgatta. Onnan személyesen is ismerjük egymást. Visszaírtam hát neki, hogy köszönöm a felkérést, de már nem vagyok a Művészetek Háza igazgatója. Erre válaszként azt üzente: nem az a lényeg ki hol dolgozik, hanem, hogy eddig mit csinált.
Nekiálltam. Az élettapasztalatom viszont azt mondatta velem, hogy ha az ember elég kritikus szemmel ír egy tanulmányt, annak a híre hamar elterjedhet a városban, csak nem úgy, ahogy ő gondolta. Ezért úgy határoztam, inkább személyesen tájékoztatom a városvezetést és a kulturális alpolgármestert arról, hogy szombathelyiként részt veszek egy ilyen tanulmány megírásában. Átküldtem az anyagom Lazáry Viktornak, aki meglepetésemre el is olvasta, és felhívott, hogy jöjjek be egy beszélgetésre. Többek között megkérdezte azt is, milyennek látom a szombathelyi kulturális életet, én pedig elmondtam – civilként – a véleményem. Aztán egymást követték a megbeszélések. Kellemes meglepetésként ért, hogy a város kulturális vezetése nyitott, nem csak meghallgatja, de el is fogadja a szakmai véleményt. Tavasz végén kaptam a kérdést, lenne-e kedven ehhez a munkához…
- A szombathelyi kultúra szereplői miként fogadták a hírt? Első reakciók?
- Pozitívak, jó volt a fogadtatás. Az intézményvezetőkkel eddig is remek a nexusunk, engem nem kell leinformálni, mit is keresek itt. Vagy tetszett nekik, vagy nem, amit eddig csináltam, de ismernek, és ez nagy előny.
- Közel húsz év gyakorlati szervezői munka után most a hivatali jön, azért ez más szerep…
- Kitérőkkel visszatértem oda, ahonnan elindultam. Húsz éve ugyanis az önkormányzaton, itt a kulturális irodában kezdtem, dr. Ács Zoltán vezetése alatt. Akkoriban Grazban egy nemzetközi konferencián láttuk először, hogy másutt működnek olyan irodák, amelyek kifejezetten fesztiválok szervezésére specializálódtak. Ennek mintájára hoztuk létre 1992-ben Szombathelyen a Kulturális Menedzserirodát. Három éven át dolgoztam ott, közben elvégeztem a Közgázt. (Alapvégzetségem bölcsész, Pécsre irodalom-esztétika szakra jártam, majd az iparművészetin művészeti és formatervezési szakmenedzser szakon is végeztem.) 1995-ben váltottam, pár éven át különböző vállalatoknál gazdasági területen dolgoztam, mígnem 1999-ben az akkori kulturális tanácsnok, Dr. Németh Györgyi felkért az újonnan létrehozott Művészetek Háza vezetésére, mivel a ház első koncepcióját én írtam. Itt telt el a következő nyolc év. Viszont azóta sem bántam meg a pár év kitérőt, hogy dolgozhattam a gazdasági szférában, így más szemszögből is rálátok a dolgokra.
- Nyolc év után eltűnt a Művészetek Háza, a neve megmaradt, de voltaképpen beolvasztották az Agorába. Te a színházalapítás előkészítésével kezdtél el foglalkozni. Így utólag, hogyan élted meg ezt az időszakot?
- Nehezen, az ember nem tud kibújni a bőréből. Nekem akkor a Művészetek Háza jelentette a szakmai csúcsot. Az első pár évben nagyon megviselt, hogy nem szakmai érvek alapján történt az Agora-integráció. Hallhattunk hangzatos szólamokat az integrációról, de a háttérben valami egészen más működött. Hogy mi? Arra soha nem derült fény. Meg kellett tanulnom elviselni, és a magamban elengedni, de nagyon sokáig nem tudtam. Nyalogattam a sebeimet. Megpróbáltam átirányítani a gondolataimat, hogy most mással kell foglalkozom. Örültem persze annak, hogy létrejött a színház, érdekes és új munkának tartottam. A Thea-térben próbáltunk hasonló jó dolgokat szervezni, mint a Művészetek Házában, érthető okokból mégsem kaptunk akkora lehetőséget. Bármely fontos is Jordán Tamásnak a Thea-tér, ez mégis csak egy nagy intézmény egy szelete.
- Hivatalosan soha nem mondták ki, miért is szűnt meg a Művészetek Háza. Viszont míg működött, sokan támadták, mondván túlságosan elit, és túl sokba került…
- Kaptunk mi hideget, meleget is. A bírálók azonban nem biztos, hogy tudták, hogy a Művészetek Háza nem pusztán egy épületként funkcionált, ahová szerveztünk programokat. Mi koordináltuk az összes városi nagyrendezvényt (például a Szentivánéji Vigasságokat, a Márton-hetet, a Tavaszi Fesztivált, a Bloomsdayt). Mindezeken túl - vagy talán ezzel kellett volna kezdeni - 2000 óta a mi szervezésünkben működött a Szombathelyi Színházi Esték-sorozat, benne a nagyszínpadi Márkus Emília-bérlet, a Weöres Sándor-kamarabérlet, valamint a diákoknak ajánlott Csigapad-bérlet. Évente 220 rendezvényt rendeztünk, úgy, hogy a belső személyzet 7 főből állt, ebből a programszervezéssel hárman foglalkoztunk. Ha belegondolunk, ez rendkívül hatékony működésnek számított.
-A színházi Thea-térrel mi lesz?
- Megmarad, a különböző rendezvények szervezését megosztották a kollégák egymás között.
- A városházán irodavezetőként milyen feladat vár rád? Mennyire kapsz szabad kezet?
- Amit elfogadtam, abban úgy kaptam szabad kezet, hogy el is várják tőlem, hogy a kultúra és a sport területén stratégiai és koncepcionális terveket dolgozzak ki. Folyamatosan egyeztessek intézményvezetőkkel, foglalkozzam a problémáikkal. A hivatali hierarchiához nekem is alkalmazkodnom kell, van két szakmai felettesem, a kulturális alpolgármester és a kulturális bizottság elnöke.
- Nem beszéltünk idáig a sportról, pedig ez az ágazat is hozzád tartozik. Milyen koncepció készül?
- Ezen a területen, bevallom, én is diák vagyok, most tanulom. Azzal kezdtem a munkám, hogy a város által működtetett szervezetek és sportegyesületek munkatervét és éves beszámolóját elkértem, és személyesen is konzultálok a vezetőikkel. Ebből már kiderült, milyen szerepet vállalnak, megnézem, hogy haladnak a dolgok, mik a terveik. Bizalmi alapon működünk most, próbálok mihamarabb beletanulni, és jól képviselni ezen terület érdekeit is. Azzal, hogy nyíltan vállaltam a vezetők előtt a jelenlegi felkészültségemet és tenni vágyásomat, már az első „sikerélményemről” is beszámolhatok: Pintér Zoltán elnök úr megkért, hogy segítsek az iroda munkatársaival együtt a szeptember 2-dikára tervezett Haladás VSE Nyílt Sportnap előkészítésében. Céljaival egyetértve, miszerint a város tanulóival, most első körben az általános iskolásokkal, majd szeptember 30-án a középiskolásokkal szeretné megismertetni a Haladás VSE tevékenységét, nem titkolt szándékkal, hogy minél több diák találja meg náluk a sport örömét - boldogan vettem részt a szervezésben.
- Haladás, Falco? Milyen egyesületek tartoznak a városhoz?
- A Haladás Labdarúgó Klubnál 51 százalékban, a Falconál száz százalékban tulajdonos a város. Hozzánk tartozik a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft is. Ezen kívül a Haladás VSE-vel, szabadidő- és diáksport egyesületekkel tartunk rendszeres kapcsolatot, valamint a Sportcsarnok üzemeltetőivel és az országos és nemzetközi sportrendezvényeket szervező Pannonsport Kft-vel.
Amit viszont már most látok, hogy a helyi művészeknek nincs saját érdekvédelmi szervezete. Jó lenne az is, ha lenne rátekintésünk arra, ki mindenki alkot Szombathelyen. Nagyon szeretnék létrehozni egy adatbázist a helyi képző- és iparművészekről, zenészekről, táncosokról, írókról és költőkről. Segíthetnénk őket a pályázatfigyelésben is.
- Miközben az elmúlt időszakban két új intézménnyel, a színházzal és az Iseummal is bővült a szombathelyi paletta, ellenvéleményként hallani, hogy már így is túlméretezett és elavult az intézményrendszer.
- Bármennyire közhely, mindenki tudja, hogy a város nehéz anyagi helyzetben van, a pénzügyi kondíciója mindent behatárol. Összehasonításképpen mondom, más városokhoz képest itt még mindig jól állunk, például abban, hogy a színházban tudunk 12 hónapra bért adni, nem csak szezonra, szerepre és előadásra fizetünk. A szombathelyi struktúra azonban tényleg elavult, a hetvenes éveknek felel meg. Miközben gyökeresen megváltozott az emberek érdeklődési köre, és a szabadidő fogalma is. Régen a munkahelyek kiosztottak száz bérletet, működött a szakszervezet, most az megy el egy előadást megnézni, aki akar, a kulturális igény az, ami megmozdítja az embert. Áthangolódtak az igények is, a családok vasárnap délután sokkal inkább szupermarketekbe mennek, nem Képtárba.
- Készültök költségcsökkentő átszervezésekre?
- A költséglefaragás nem az én szakterületem. Éves szinten megkapjuk azt a keretet, amiből gazdálkodhatunk, aztán a kultúra szereplőit bevonva közösen meghatározzuk, mire mennyi jut… Viszont a költségvetésről jut eszembe, ha a városról van szó, szeretünk felelőtlenül gondolkodni, és elégedetlenkedni, miért nincs ez vagy az. Mindjárt más lenne a helyzet, ha saját pénztárcákról lenne szó. Valahogy úgy kéne gondolkodnunk, mintha a városi pénztárca is a miénk lenne.
