Tegnap az egész ország felkapta a fejét arra a 19 éves úszóra, aki a 200 pillangó előfutamában és elődöntőjében is megverte a rekorder Michael Phelpst, majd annyit mondott, hogy nem nagy dolog.
De ki is az a Kenderesi Tamás, és hogy hogy csak most jegyezzük meg a nevét?
Sikerek, térdműtét, mononukleózis
Kenderesi már 2014-ben elkezdte csillogtatni tehetségét, először ifjúsági Eb-t és ifjúsági olimpiát nyert 200 pillangón, majd országos bajnok lett megelőzve Cseh Lászlót is.
Sok fiatal úszóra a 2015-ös kazanyi világbajnoksgon figyelt fel a magyar közvélemény, kenderesi azonban nem lehetett ott: mononukleózis miatt három hónapnyi pihenő várt rá. Ezt tetézte, hogy decemberben térdszalagszakadása volt.
Idén viszont már jelezte, hogy számolni kell vele, bronzérmet hozott el a londoni Eb-ről.
Edzett, mint az állat, itt az eredménye
Kenderesi egy csapásra a szurkolók egyik kedvencé vált, nem csak sikere és tehetsége, hanem nyilatkozatai miatt is.
Volt még decemberben egy térdszalagszakadásom, de ahhoz képest elég jól állok, nem?
- kérdezett vissza csibészes mosollyal az M4 riporterének.
Az EB elég közel volt az operációhoz, de azóta edzettem, mint az állat, és itt az eredménye.
De mint kiderült, még őt is meglepte 1.53.96-os időeredménye.
Meglepődtem egyébként ezen az időn, rettentően örülök, olyan 4.2-t szerettem volna úszni, és akkor úgy számoltam, hogy az úgy a negyedik idő lesz, és akkor a hatosra befityegek
- mondta kacsintva.De mindezt még tudta fokozni azzal, hogy kommentelt a Nemzeti Sport egyik képe alá:
Szóval új úszósztár született, hogy lesz-e érem, az majd hajnalban kiderül. Ha mégsem, akkor sem érdemes elkeseredni: a pillangóúszás három legnagyobb sztárjával lesz egy medencében: Cseh Lacival, Phelpsszel és Chad Le Close-val, pedig mindössze 19 éves - ennyi olimpiai aranya van amúgy Phelpsnek. A legszebb persze az volna, ha két magyar állna a dobogón.