Érdekes optikai csalódást fedezett fel munkatársunk Ják és Szombathely közt.
Kollégánk lőtte az alábbi fotót Ják felől Szombathelyre autózva. Minél tovább nézzük, annál érdekesebb lesz. Először csak az épületek elhelyezkedését néztük, hogy az Óperint utcai körforgalomban lévő templomtorony bekerül a Székesegyház mellé, ami mögött ott magasodik a tizennégyemeletes. A kép jobb szélén pedig a Szalézi templom tornya magasodik.
Aztán ha jobban szemügyre vesszük a fák fölé magasodó épületek méretét, máris úgy érződik, mintha nagyon közel lennénk, mintha a fák mögött lennének közvetlenül. De ez ugye nem lehetséges, hiszen komplett beépített városrész van köztünk azon a szakaszon. Egyre érdekesebb.
Kollégánk biztosított minket róla, hogy semmiféle képmanipulálást nem alkalmazott. Ják és Szombathely közötti úton készült.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.