„Kitartást!” - Újabb demonstrációt tartottak a pedagógusok Szombathelyen

Az eseményre több szombathelyi iskola mellett Jákról is érkeztek pedagógusok. Közben egy másik Vas megyei városban is tüntettek.

Nagyjából háromnegyed négy felé értem oda a szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola elé, a csütörtök délutánra meghirdetett demonstrációra. Néhány perc múlva aztán szép lassan elkezdtek jönni a résztvevők, akiktől rögtön meg is kérdeztem, miért pont a Paragvári előtt lesz az újabb akció. Mint kiderült, ez egyáltalán véletlen.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Korábban ugyanis mi is beszámoltunk Kirúgással fenyegetnek egy szombathelyi tanárt is, mert részt vett a polgári engedetlenségben 2022. December 06. 09:30 egy itt dolgozó tanárnő, Szecsődi Tímea történetéről. Ő az, akit Vas megyében – legalábbis a szervezők tudomása szerint – mindeddig egyedüliként fenyegetett meg a Tankerület kirúgással azért, mert részt vett a polgári engedetlenségi akcióban.

Tanár demonstráció a Paragvári iskolánál
Szecsődi Tímea, az egyetlen Vas megyei megfenyegetett tanár.
Mészáros D. Zsolt

A szervezők egyébként lapunknak elmondták, a mostani akcióra nem kértek semmiféle visszajelzést az iskoláktól, így aztán nem is tudták megmondani, nagyjából mennyien lesznek. Négy óra után aztán szép lassan elkezdtek érkezni a pedagógusok.

Láttunk többek között tanárokat a Kanizsai Gimnáziumból, a Bolyaiból, a Neumannból és a Zrínyiből is, de volt több olyan pedagógus, aki miután kijött a Paragváriból, kisebb-nagyobb időre beállt a sorba.

Tanár demonstráció a Paragvári iskolánál
Több szombathelyi iskolából is jöttek tanárok.
Mészáros D. Zsolt

Persze nemcsak a fentebb említett iskolák voltak jelen az akción, láttunk olyan molinókat is, amelyek arra utaltak, hogy például Jákról is érkeztek tanárok a csütörtöki eseményre.

„Kitartást!”

A nagyjából három tucat tanár, akik a hideg ellenére egészen jól állták a sarat, sok támogatást is kaptak. Több szülő például – hazafele sétálva gyermekével – kiabálta nekik: „kitartást”, de volt olyan autós is, aki az iskola előtt végig dudálva fejezte ki, hogy a tanárok mellett áll.

Tanár demonstráció a Paragvári iskolánál
Az akció nagyjából fél óráig, békésen zajlott.
Mészáros D. Zsolt

Az akció egyébként végig békés, jó hangulatban zajlott.

Nem csak Szombathelyen tüntettek

Nem ez volt egyébként a mai napon az egyetlen pedagógustüntetés, Kőszegen szintén csütörtök délután kezdődött hasonló demonstráció, itt szintén az „oktatás nyomorúságos helyzete miatt” volt megmozdulás.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet