Déri Csaba lett a Körmend edzője

Visszatér nevelőegyesületéhez a szakember.

Egy nappal azután, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott egymással Ante Perica vezetőedző és az Egis Körmend kosárlabdacsapata, a piros-feketék máris megtalálták új trénerüket. A klub az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

Helyi kötődésű szakembert választott a klub Ante Perica helyére. Az 1961-ben született Déri Csaba lesz az Egis Körmend új vezetőedzője. A szakember a város szülötte, aki három szezonon át ült már a piros-feketék kispadján. Akkor Fodor Péterrel és Szalai Jánossal együtt vitték a szakmai munkát és az 1993-94-es és az 1994-95-ös évadban is kupagyőzelemre vezették a csapatot. 2000-01-ben másodedzőként dolgozott a felnőttekkel és az ifi csapat irányítójaként foglalkozott Ferencz Csaba korosztályával. Az utóbbi hat évben külföldön tevékenykedett.

Leszerződtették a nemzetközi szinten is eredményes szlovák Rózsahegy női gárdájához. Romániában dolgozott férfiakkal Marosvásárhelyen, előtte és utána pedig hölgyekkel Sepsiszentgyörgyön. Először a BC Sepsi munkáját irányította, visszatérte után pedig az újonnan alakult Sepsi SIC szakvezetője volt. Nem csak angolul, de szerb nyelven is jól beszél.

Déri Csaba korábban a Falcót is irányította
Mészáros Zsolt

– Körmend a szülővárosom, az MTE a nevelő egyesületem – fogalmazott az újdonsült vezetőedző – Január első hétfőjén lesz 40 éve, hogy éppen itt elkezdtem a kosárlabdát. Nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a feladatot. A körülmények kiválóak Körmenden, hiszen van egy európai szintű, csodálatos csarnok, mellettünk áll az Egis, mint fő támogató, sportfelszerelésben pedig a Nike segíti a csapatot. De ami talán a legfontosabb: óriási hagyománya van itt a sportágnak, a szurkolótábor pedig méltán híres és elismert. Mindez remek hátteret adhat a munkához. Érzem a felelősségemet és annak a súlyát, amit vállaltam. A szerződésem, amit ma délelőtt írtam alá, erre a szezonra szól, Hencsey Tamással dolgozom majd. Vele együtt szeretnénk a lehetőségeinkhez képest a legjobb eredményt elérni a szezon végére. Ha kölcsönösen elégedettek leszünk az addigi eredményekkel, akkor a következő szezonra is megállapodhatok a klubvezetéssel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ante Perica távozik Körmendről

Ismét edzőt váltott a vasi kosárcsapat.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport