Déri Csaba közel napra pontosan egy éve dolgozik ismét Körmenden. Kezdetben edzőként, majd most már sportigazgatóként segíti a piros-feketéket.
Bár Ferencz Csabáék jelenleg téli pihenőjüket töltik, a munka nem állt meg a vasi kisvárosban. Az 54 éves szakember (Hencsey Tamás másodedzővel közösen) fakultatív edzéseket tart a csapat fiatal játékosainak, valamint az új szerzeménynek, Petty Perrynek.
– Az amerikai irányító ugyan játékban volt Görögországban, de elég kevés szerep jutott neki a csapatában, úgyhogy ő most azért is edz velünk, hogy egy kicsit utolérje magát. Körmendre egyébként feleségével és nyolchetes kisfiával érkezett, aki Görögországban született. Szombaton a családommal megvendégeljük őket ebédre. Igazi magyaros-székely menü lesz, hogy legyen energiája a srácnak - mondta nevetve Déri, aki már hat éve él együtt párjával, a korábbi sepsiszentgyörgyi kézilabdázóval, Melindával, akivel még erdélyi edzősködése során ismerkedett meg. Két gyermekük született: a három éves és tíz hónapos Ábel, valamint az öt éves Zsombor.
– Előbbi az elevenebb, szerintem belőle sportoló lesz. Az idősebb fiú nyugodtabb, ő valószínűleg tudós lesz – mondta nagyot kacsintva Déri.
A Déri-család éveken keresztül Erdélyben karácsonyozott, idén azonban Magyarországon tölti az ünnepeket.
– Tavaly nagyon rossz idő volt ilyenkor, és olyan borzasztóak voltak az útviszonyok, hogy akkor megfogadtam, idén Magyarországon fogunk karácsonyozni. Sajnos Melinda szülei sem élnek már, így ezúttal Körmenden töltjük az ünnepeket, illetve édesanyáméknál, Hegyhátsálon is összejön a család.
Déri inkább a kosárlabdapályát választotta a konyha helyett, így a karácsonyi előkészületekből is igyekszik kimaradni.
– Szüleimnek van egy elég nagy fenyőerdőjük, onnan választjuk ki a karácsonyfát. Amíg én elmegyek a fiaimmal sétálni, addig Melinda és az angyalok majd feldíszítik. Főzni nem én fogok, de az ünnepi menüt már megrendeltem: az biztos, hogy lesz töltött káposzta az asztalon.