Détári Lajost nem engedték be a kispesti Futballakadémia új komplexumának átadására

Pedig a sportkomplexum egyik pályáját róla nevezték el.

A Honvédhoz tartozó utánpótlásközpont megnyitójára a kispestiek legendája, Détári Lajos (55) is hivatalos volt, ám a Nemzeti Sport értesülései szerint nem engedték be. Pedig a sportkomplexum egyik pályáját róla nevezték el.

A klub így reagált a hírre: Détári nem jelezte részvételi szándékát a megadott határidőig, ez volt az oka annak, hogy lemaradt a vendégek listájáról – külön engedéllyel természetesen még így is bejuthatott volna:

Volt, aki simán bejutott
MTI

Ahogyan a többi korábbi kiválóságunk, Détári Lajos is meghívót kapott az utánpótlásközpont megnyitójára. Ebben kértük őket, hogy kedd délutánig jelezzék a részvételi szándékukat. Détári Lajos ezt azonban nem tette meg, majd csütörtök reggel megérkezett a megnyitóra, de mivel nem volt rajta a listán, csak külön engedéllyel jöhetett volna be. (Erre egyébként lett volna mód és lehetőség.) Biztonsági szolgálatunk felhívta a klub illetékesét, Détári Lajos azonban nem várta meg ezt a hívást, és távozott, pedig természetesen örömmel láttuk volna.

Détári Lajos
Bonyhádi Zoltán

Détári Lajos 1980 és 1987 között a Honvéd játékosaként három bajnoki címet és egy Magyar Népköztársasági Kupát nyert.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

A Kispest sáljában fotózkodott és avatott ma Orbán Viktor

Merthogy átadta a magyar foci új utánpótlásközpontját.

Sport