Mert az ilyen feladatoknak is meg kell felelni, ha valaki az ELTE SEK diákrektorja akar lenni.
Javában tart a diáknapok a szombathelyi egyetemen, ezt többek közt tudhatják abból is, hogy ha netán láttak ma a Perint partján csatázó/úszkáló hallgatókat.
A partraszállás képgalériájáért kattintson a fotóra!
Vágvölgyi Bálint
Illetve ha láttak női ruhában versenyt futó fiúkat az egyetem körül.
Szerdán délután volt a fent említett libadressz futás, különféle vetélkedők, parasztolimpia és annak zárása a parasztvacsora, amit már a címben is leírtunk. Ezek mellett azért vannak "szolidabb" programok is, mint például a délutáni Improvizatív show, amit a Weöres Sándor Színház színészei (Horváth Ákos, Kenderes Csaba, Fekete Linda, Jámbor Nándor, Kálmánchelyi Zoltán) tartottak.
Mégtöbb képért kattintson a fotóra!
Mészáos Zsolt
Mégtöbb képért kattintson a fotóra!
Mészáos Zsolt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.