A szakma újra beválasztott egy szombathelyi kézist a legjobbak közé.
A K&H Női Kézilabda Liga harmadik köre után is elkészítette az M4 Sport TV a forduló csapatát.
A nyitómeccs után a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia játékosai közül Lilja Horilszkát, ezúttal pedig Dijana Joveticset választották be a legjobbak közé.
Ez persze nem csoda, hiszen Marosán György együttese 44 év után történelmi sikert aratott Monoron, a győzelemből 9 góllal és kiváló teljesítménnyel vette ki a részét a légiós.
Jovetics a forduló válogatottjában
M4 Sport
Az SZKKA szombaton, 18 órától, az Aréna Savariában játssza első hazai mérkőzését a világ egyik legerősebb bajnokságában. A mérkőzésre ide kattintva játszhat belépőkért.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!